
Budapesti látogatása és Kovács Zoltánnal folytatott beszélgetése után még inkább kétségbeejtőnek látja a magyar média helyzetét az IPI elnöke
Khadija Patel úgy véli, a magyar állapotok bizonyos szempontból a világ legrosszabbjai közé tartoznak.

Khadija Patel úgy véli, a magyar állapotok bizonyos szempontból a világ legrosszabbjai közé tartoznak.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) minapi közleményében kritikát fogalmazott meg Koltay András, a médiahatóság és a Médiatanács elnökének minapi interjújában elhangzottakkal kapcsolatban, de a közmédiához tartozó MTI OS, mely már korábban is több alkalommal vesztett bírósági pert hasonló cenzúrák miatt, nem hajlandó közölni a médiahatóság elnökét bíráló közleményt.

Koltay András egy most megjelent interjúban a kormánypárti médiaholdingról, a sajtószabadságról, a Klubrádió ügyéről és a közösségi médiáról is beszélt.

Az újságíró korábban Joe Bidenhez fordult segítségért.

Kilépett a Ses Kocaeli nevű hírportál szerkesztőségének épületéből, amikor lövés érte.

Részletes cikkben mesélte el a lap munkatársa, milyen sok falba ütközött azóta, hogy interjút kért az igazságügyi minisztertől és az hogyan próbálja elkerülni, hogy bármire is válaszolnia kelljen a minisztériumához kapcsolódó botránysorozat kapcsán.

Csütörtökön és pénteken Budapesten ülésezik az International Press Intitute (IPI) igazgatótanácsa, hogy az áprilisban esedékes parlamenti választás előtt a médiaszabadságot érintő magyarországi kihívásokra irányítsa a figyelmet. Ismert politikusokkal és újságírókkal is találkoznak.

Az eddig több mint 1,5 milliárd forint bevételre szert tevő Telex adománygyűjtésbe kezd, hogy a tavaly novemberben, a Transindex munkatársainak tegnapi felmondása előtt két hónappal levédett transtelex.ro és transtelex.hu oldalt tartalommal töltsék meg a Transindex távozó munkatársai. Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője azt mondta a Media1-nek, néhány tízmillió forintra lenne szükségük, hogy elindulhasson az erdélyi tartalomprojektjük. Arra, hogy hónapokkal ezelőtt, tehát a már a Transindex munkatársainak felmondása előtt elkezdték az előkészítést, azt mondta, természetes volt, hogy miután látták, hogy bajban vannak az erdélyi Transindex munkatársai, megkezdték a közös gondolkodást.

Az Európai Bizottság a magyar médiahelyzet kapcsán is kifogásokat támasztott korábban.

Az orosz médiafelügyelet konkrétan cenzúrára kér online portálokat. Többen is engedelmeskednek a kérésnek, mivel a tét a honlapok blokkolása.