médiaszabadság

Media Pluralism Monitor 2023

Az EU-n belül Magyarországon van a legnagyobb veszélyben a média függetlensége és sokszínűsége a Media Pluralism Monitor friss jelentése szerint

A firenzei European University Institute Médiapluralizmus és Médiaszabadság Központja idén is elkészítette éves jelentését. Az Európai Unió 27 tagállamában, valamint Albániában, Montenegróban, az Észak-macedón Köztársaságban, Szerbiában és Törökországban helyi kutatók bevonásával térképezték fel a médiaviszonyokat és a médiapluralizmust fenyegető kockázatokat. A többféle mutató alapján összeállított listán az uniós tagállamok között Magyarország abszolút sereghajtónak számít, az összes vizsgált ország közül pedig csupán Törökországban aggasztóbb a helyzet a média függetlenségét és sokszínűségét illetően. A jelentés készítői sürgős reformokat szorgalmaznak Magyarországon, ennek érdekében ajánlásokat is megfogalmaztak a magyar kormány számára.

Gattyán György.

Megbénították Gattyán György hírportálját is

Az épp tulajdonosváltáson áteső hírportál már legalább fél napja nem érhető el. Az eddigi tulajdonos, Föőr Gábor, a Genesis Mediacsoport vezérigazgatója szerint őket is a túlterheléses támadásokkal blokkolják, éppúgy mint az elmúlt hetekben több mint 30 másik magyar híroldalt.

hackertámadás, DDOS, kibertámadás, hacker

Újabb magyar hírportálokat bénítottak meg – a nyomok alapján a támadások mögött ugyanaz a bűnöző állhat, aki az ellenzéki előválasztást is blokkolgatta

A megbénított újabb áldozatok ezúttal: a Magyar Hang oldala, a Hang.hu, továbbá az épp a kormányzati reklámköltésekről cikkező Mfor.hu. Vasárnap este a Media1.hu és testvérlapunk, a vipcast kiszolgálógépére több mint 1,2 milliárd támadó lekérés érkezett rövid idő alatt. A szervernaplóinkban hátramaradt bűnjelek alapján úgy tűnik, a támadó ugyanaz lehet, aki a 2021 őszi ellenzéki előválasztást is DDoS-segítségével támadta, időnként blokkolta.

cenzúrázva, censored, cenzúra

Kicenzúrázta az Index Mécs Anna nyilatkozatának egyik fontos félmondatát – balhé kellett hozzá, hogy visszategyék a kivágott részt

Mécs Anna ragaszkodott hozzá, hogy az Indexnek tett nyilatkozatának egyik fontos félmondata is szerepeljen tőle, meg is ígérték neki, hogy így lesz, végül mégis úgy idézték szavait, hogy az adott mondatrészt kivágták a megjelenéskor. Mécs ezt többször szóvátette a lapnál, majd nyilvános bejegyzést is szentelt az ügynek.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások