fbpx
Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztője

A Telex főszerkesztője szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy már a Transindex stábjának felmondása előtt elkezdték a Transtelex előkészítését

Az eddig több mint 1,5 milliárd forint bevételre szert tevő Telex adománygyűjtésbe kezd, hogy a tavaly novemberben, a Transindex munkatársainak tegnapi felmondása előtt két hónappal levédett transtelex.ro és transtelex.hu oldalt tartalommal töltsék meg a Transindex távozó munkatársai. Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője azt mondta a Media1-nek, néhány tízmillió forintra lenne szükségük, hogy elindulhasson az erdélyi tartalomprojektjük. Arra, hogy hónapokkal ezelőtt, tehát a már a Transindex munkatársainak felmondása előtt elkezdték az előkészítést, azt mondta, természetes volt, hogy miután látták, hogy bajban vannak az erdélyi Transindex munkatársai, megkezdték a közös gondolkodást.

Mint arról kedden elsőként a Media1.hu beszámolt, már 2021 novemberében levédte egy magánszemély a transtelex.ro és a transtelex.hu címeket, és az erdélyi Transindex.ro teljes szerkesztősége úgy adta be a felmondását most kedden, hogy valójában nem a semmibe ugrottak fejest, ahogy a Telex ezzel kapcsolatos híradása alapján tűnhetett, volt ugyanis már hová menniük: a 11 fős stábból 10-en a Telex.hu-val (a volt index.hu stábjával) kezdenek közös munkába, míg 1 fő a felmondás napjára már megegyezett az Azonnali.hu-val, amit Kósa András, az Azonnali.hu főszerkesztője is megerősített a Media1-nek.

A távozó munkatársak az erdélyi sajtószabadság problémáira, finanszírozási gondokra és politikai befolyásolási kísérletre hivatkozva mondtak fel.

A hír kapcsán az erdélyi Főtér.ro oldal nagyon felháborodott, publicistájuk szerint a Media1 tegnapi cikkében megjelentek azt bizonyítják, hogy színjáték volt, hogy a Transindex  csapata korábban adományokat gyűjtött, amikor már valójában eldőlhetett, hogy hamarosan átigazol a stáb a Telexhez, akikkel már közösen írtak néhány cikket.

A Főtér.ro munkatársa szerint a Transindex stábja mártír szerepben próbált tetszelegni, amikor a sajtószabadság sérelmére hivatkozva felmondott, miközben már tudták, hogy van hová menniük, amit a közleményben nem említettek meg.

Tegnap a Telex vezetősége visszahívást ígért a Transtelex ügy kapcsán Media1-nek, erre ma végül nem sokkal azután került sor, hogy a Telex honlapján közzétették, hogy valóban Transtelex néven indítanának tartalomszolgáltatást, abban az esetben, ha az ennek kapcsán most induló adománygyűjtésük eredményes lesz.

Transindex.ro
A Transindex.ro oldala. Fotó: Kasza János / Media1

A Telex főszerkesztője szerint természetes, hogy amint hallották, hogy baj van, közösen gondolkodtak arról, hogyan menthetik át a közösen képviselt értékeket

A Media1-nek Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője a Főtér.ro azzal kapcsolatos felháborodására, hogy mint arról a Media1 beszámolt, a Transtelex román és magyar doménjeinek regisztrációja hónapokkal ezelőtt megtörtént, ezt nyilatkozta:

„Ahogy a mostani cikkemben is írtam, a Transindex már tavaly év végén jelezte az olvasóknak, majd utána nekünk is, hogy baj van és veszélyben a működésük. Mivel eddig is több együttműködés volt köztünk, így természetes volt, hogy közösen gondolkodunk azon, hogy menthetjük át azokat az értékeket, amelyeket közösen képviselünk. És arra jutottunk, hogy az idén közösen elindítjuk a Transtelexet, amely remélhetőleg az erdélyi nyilvánosság megkerülhetetlen része lesz.”

A Telex harmadik átláthatósági jelentésének elkészítéséig másfél milliárd forint bevétele volt, aminek a nagy része olvasói támogatásokból tevődött össze. Ami a Transtelex projekt pénzigényét illeti, Dull Szabolcs ezt nyilatkozta a Media1-nek:

„Most az induláshoz gyűjtünk támogatást, ami azért fontos, hogy tényleg politikától is gazdasági szereplőktől független legyen. Úgy számolunk, hogy ez több tízmillió forintba kerül, de minden forintra, lejre szükség van ahhoz, hogy ez minél jobb lap legyen, és hosszú távon is biztonságban működjön.”

A Telex főszerkesztője végül elnézést kért, amiért tegnapi hírükben még nem említették a Transtelexet. Azt írta:

„Tegnap még nem tudtunk erről kommunikálni – az erdélyiekkel is kellett ugye egyeztetni.”

Az ügy előzményeiről sorrendben itt és itt érhetők el a Media1 írásai.

Elindult a Telex Transtelex támogatási aloldala

A Telex a mai napon már el is indította a tamogatas.transtelex.ro oldalt, valamint elkészült a támogatást kérő videójuk, és a Transtelex Facebook-oldala is elérhetővé vált.

Frissítés 2022.02.16. 20:31

A Media1 megtudta, hogy már januárban létrejött a Telex román cége, ahová a Transindex tegnap felmondó újságíróit várják. Az ügyvezető Pusztay András, a Telex kereskedelmi igazgatója lett, aki korábban az Index vezérigazgatója is volt. Részletek erről különálló hírünkben olvashatók.

További hírek találhatók a Media1.hu oldalon. Csatlakozhat hozzánk Facebookon is.

Borító: Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztője. fotó: Bődey János / Telex
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások