
Videón amint megtámadta K. Endre barátja a Gulyáságyú Médiát
A Gulyáságyú Média stábja videóra rögzítette, ahogy riporterük kezéből kiüti a mikrofont a kegyelemben részesített férfi barátja.

A Gulyáságyú Média stábja videóra rögzítette, ahogy riporterük kezéből kiüti a mikrofont a kegyelemben részesített férfi barátja.

Az „új” Index néhány volt munkatársa arról beszélt a Media1-nek, hogy Rogán Antal és más kormányzati munkatársak a Karmelitából rendszeresen telefonon utasítgatták Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét. A Media1 már megírta, mit mondott portálunknak az ezzel kapcsolatos vádakkal kapcsolatban az Index. A válasz lényege az volt, szerintük természetes, ha közéleti szereplőkkel kapcsolatot tartanak fenn. Most a témával kapcsolatban a Miniszterelnöki Kabinetirodától időközben érkező választ is közzétesszük.

Szakács Árpád, a kormánypárti Mediaworks egyik volt kulcsfigurája nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte jól megfigyelhető, hogy Rogán Antalék befolyásolják több lap, köztük az Index működését. Azóta a Media1-nek több egykori, de már a mostani, tehát az „új” Indextől távozó volt munkatárs is hasonló vádakat fogalmazott meg, és azt állították, hogy Rogán Antaléktól rendszeresen futnak be megkeresések a lap mostani főszerkesztőjéhez, Fekete-Szalóky Zoltánhoz. A Media1 az Indamedia sajtóosztályát és Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét kérdezte a vádakról. Cikkünkből kiderül, mit válaszoltak.

Az újságírók ellen visszaélésszerűen alkalmazott kémszoftverek problémáját és a magyarországi szuverenitásvédelmi törvényt is kiemelte az Európa Tanács jelentésében, mely szerint az európai országok közül csupán négy, Dánia, Németország, Írország és Svédország biztosít jó munkakörülményeket az újságírók számára.

E cikk írója egy, országos médiaérdeklődést kiváltó gazdasági bűncselekmény miatt interjút készített volna az Átlátszó oknyomozó portál számára egy előzetesben lévő volt szakszervezeti vezetővel, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) volt elnökségi tagjával, Sz. Istvánnal, de ez is meghiúsult: a BVOP válasza szerint a rendelkezési jog gyakorlója ezt megakadályozta, de azt nem árulták el, hogy pontosan ki hozta meg a döntést. Cikkünkből az is kiderül: tavaly több mint háromszor annyi börtöninterjút tiltottak meg, mint 2022-ben, idén pedig már az év első két hónapjában több engedélykérelmet tagadtak meg, mint tavalyelőtt. Bizonyos interjúkat nem a BVOP tiltott meg – ám az nem derül ki sem az általuk küldött statisztikából, sem a konkrét interjúra vonatkozó kérdésünkből, hogy ha bizonyos ügyekben nem ők döntöttek erről, akkor pontosan ki. Jelen hírünk élesítése után a BVOP egyébként újfent csak annyit közölt, hogy a rendelkezési jogok gyakorlója tette ezt.

Őrizetbe vették csütörtökön Moszkvában Szergej Szokolovot, a Novaja Gazeta című neves orosz független lap főszerkesztőjét, akit később pénzbírsággal sújtottak, miután azzal vádolták meg, hogy lejáratta az orosz fegyveres erőket .

Kedden megerősítette az Európai Parlament annak a megállapodásnak a tartalmát, amellyel az EU meg akarja óvni az újságírókat, aktivistákat, tudósokat és szervezeteiket, hogy mondvacsinált vádakkal pereljék és hallgattassák el őket.

A Magyar Bírói Egyesület levélben fejezte ki mélységes aggodalmát Varga Zs. Andrásnak, a Kúria elnökének, amiért felfüggesztette a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot, miután egy abban szereplő ítélet lebuktatta a Novák Katalin és Varga Judit által adott kegyelmi döntést. A MABIE a bírói függetlenséget ért támadásnak tartja a lappal történteket.

Előkerült egy videó, amelyben Varga Zs. András, a Kúria elnöke két évvel ezelőtt személyesen is reklámozta a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot. Ez az a lap, amelynek megjelenését azután függesztette fel nemrég ugyancsak ő, hogy az újságban megjelent egyik ítélet tartalmazta a Novák Katalin és Varga Judit lemondásához elvezető, a nyilvánosság elől sokáig eltitkolt kegyelmi döntést, amely lehetővé tette, hogy K. Endrének, a bicskei pedofilbotrányt eltussolni próbáló igazgató-helyettes kiszabaduljon a börtönből.

Hiába rendelte meg az MTI szolgáltatásán keresztül a DK, hogy közöljék a közleményüket, amelyben Áder János testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának a bicskei gyermekotthonban történtek feltárásával kapcsolatos felelősségét firtatják, a közmédia ernyője alatt működő állami hírügynökség megtagadta a szöveg közlését.