
Nem fogják elhinni, ki és hol figyelmeztetett az álhírek veszélyeire
Megnyitottuk az MTI tudósítását arról, miket mondott Dobos Menyhért a közmédia díjátadóján.

Megnyitottuk az MTI tudósítását arról, miket mondott Dobos Menyhért a közmédia díjátadóján.

Szürreális levelezést folytatott a Media1 a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal. A végén aztán kiderült, az RTLII veszélyt jelent a gyerekekre, míg az MTVA híradói és a TV2 ezek szerint annyira nem.

A közmédia kedden jelentette be a Közmédia Választási Iroda létrejöttét, melynek vezetője a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

24 óra alatt két furcsaság is történt a közmédia hírszolgáltatásainál. Már ha még furcsaságnak tartja valaki, hogy a hírekből lehagynak ezt-azt, jósolnak címben és nem korrigálnak azután sem, hogy kiderülnek a turpisságok.

A Médiatanács elmondta, miért nem lép fel a melegeket meggyógyítani kívánó Ez itt a kérdés című köztévés műsor ellen. Mutatjuk azt is, milyen egyéb ügyekkel foglalkozott még a testület e heti ülésén.

Nem először merült fel plágiumvád A Dal műsora kapcsán, de most be is bizonyosodott. Petruskát kizárták, ő azonban nem ért egyet.

Az apropó, hogy a Magyar Távirati Iroda már 100-nál is több alkalommal akadályozta meg, hogy Magyarország lakossága értesüljön a miniszterelnök vejének korrupciógyanús ügyeiről, illetve a kormány más kínos ügyeiről.

Kiverte a biztosítékot, hogy a médiahatóság által támogatott animációs filmben üres focistadion, kisvasút és Szűz Mária-tetoválás is volt. Ki kellett vennie az alkotóknak részeket, mert „ezek sértették a médiatörvényt és személyiségi jogokat”. Végül ezek nélkül se adta le a közmédia.

Végelszámolással megszűnik az MTVA Új Média és Teletext Kft. nevű, az Állami Számvevőszék szerint is problémásan gazdálkodó vállalata, értesült a Media1.

Az MTVA épületében az országgyűlési képviselő hátán térdepelő fegyveresek jogszerűen jártak el, míg az épületbe képviselői igazolvánnyal belépő országgyűlési képviselők nem – legalábbis az ügyészség szerint. Az MSZP pótmagánvádas eljárással bíróságon keresi az igazát.