
Egész napos műsorfolyammal ünnepli a magyar film napját a közmédia
Az állami tévétársaság összes csatornáján magyar filmeket vetítenek majd, beleértve a gyerekcsatornát is, ahol hazai mesék lesznek műsoron.

Az állami tévétársaság összes csatornáján magyar filmeket vetítenek majd, beleértve a gyerekcsatornát is, ahol hazai mesék lesznek műsoron.

Az M4 Sport élő közvetítésébe behallatszott a vezérlőből ezzel kapcsolatban valami, amit vélhetően nem akartak.

Az M1 műsorában és a köztévé weboldalán a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a 2019-es európai parlamenti választási kampány során valótlanságok és ezáltal személyiségi jogba ütöző kijelentések hangzottak el a politikusról.

Azon akadt ki az MNMSZ, hogy az osztrák külügyminisztériumból bírálat érte az M1 Híradót azután, hogy egy osztrák újságíróról három perces lejárató riportot közöltek, amiért feltett három egyszerű kérdést a Fidesznek.

Az állami hírtelevízió hírműsorában provokációnak minősítették, hogy a médiamunkás fel akart tenni e-mailben néhány kérdést a kormányzópárt uniós delegációjának.

A miniszterelnök az állami médiában sugárzott tévéinterjúban mondta el, mit gondol a kérésről.

Az Európa Tanács 14 oldalas jelentése számos problémás területet sorol fel a magyar médiahelyzettel kapcsolatban.

A közrádió műsorvezetője szerint rendben van a sajtószabadság.

Lukács Viktor az állami médiavállalattól történő elbocsátásának az lehet oka, hogy ő is lájkot tett Gulácsi Péter a szivárványcsaládok jogairól szóló bejegyzésére.

Merkely Béla és Szlávik János válaszaira épül.