
Korona-másolatot vásárolt a Közmédia
Megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató. A tárgyakat Erdélyben helyezi el az állami médiavállalat.

Megvette a Szent Korona és a koronázási ékszerek másolatát a Duna Médiaszolgáltató. A tárgyakat Erdélyben helyezi el az állami médiavállalat.

Vasárnaptól hiába keresik az InfoRádiót, a Klubrádiót, a Katolikus Rádiót és az állami rádiócsatornákat a digitális rádiókészülékkel rendelkezők, mert immáron már csak analóg módon, a régi technológiával érhető el ezek adása, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem hosszabbította meg a DAB+ rádiós sugárzásra vonatkozó szerződést az állami műsorszóró céggel. Pedig az NMHH még tavaly is azt állította, hogy fenn akarja tartani a digitális műsorszórást.

A Media1 úgy tudja, hogy a közmédiás műsorvezető eltűnésének egy vállalaton belüli belső nézeteltérés az oka.

Tarnay Kristóf úgy látja: a véletlenül elküldött levél éppen azt bizonyítja, hogy a helyi lap nincsen politikai nyomás alatt.

19 órától kezdődik az új műsorrend a Librettóval és az Ez itt a kérdéssel.

A DK és a Liberálisok molinót feszítettek ki az állami médiavállalatnál és matricákat helyeztek ki a jövőre 100 milliárd forintból gazdálkodó Közmédia bejáratára.

Már most szombattól megújult csapattal látható a lottóhúzáshoz kapcsolódó tévéshow, de változás lesz vasárnap is a Hatoslottó sorsolásánál is.

A Kisóként ismert Kiss Orsi 9 éven át vezette a lottóhúzásokhoz kapcsolódó zenés showműsort.

Pénteken késő este hozta le az állami médiavállalat internetes híroldala azt a helyreigazítást, amelyre azért kényszerült, mert Józsefváros polgármestere jogi lépéseket tett a róla közölt valótlanságok miatt.

Lelepleződött, hogy a közmédiához tartozó hirado.hu a napokban egy 2014-ben készült balkáni videóról állította azt, hogy az Bogdán László, Cserdi nemrég elhunyt és idén júliusban eltemetett polgármesterének temetésén készült. A közmédia nem kért elnézést a történtek miatt, sőt úgy tesz, mintha nem is történt volna semmi aggályos, amiért magyarázattal kellene szolgálnia.