
Újabb pert vesztett a Lokál, az Origo és a Ripost
Egy nap alatt három pert is nyert Gréczy Zsolt kormányközeli lapokkal szemben.
Egy nap alatt három pert is nyert Gréczy Zsolt kormányközeli lapokkal szemben.
A felmentő ítéletet az elégséges bizonyíték hiányával indokolta a bíróság az újságíró-gyilkosság kapcsán.
Másfél évvel ezelőtt egy család tragédiája, egy kisgyermek halála kapcsán közöltek hazugságokat egy hódmezővásárhelyi szülésznőről, valamint a bíróság szerint illegálisan használtak fel egy hangfelvételt. Az ítélet egyelőre nem jogerős.
A csatornának 2,5 millió forint sérelemdíjat kell fizetnie Juhász Péternek a Tényekben megjelent lejárató riportok miatt.
Hiába idézte be a bíróság többször is a Gréczy Zsoltot megvádoló nőt, ő meg sem jelent a tárgyaláson.
Soha nem született még ilyen súlyos ítélet újságíró meggyikolása miatt. Miroslava Breach a Los Salazar bűnbanda tevékenységéről írt.
Gyurcsány Ferenc jogerősen pert nyert a kormányközeli lap ellen.
A Székesfehérvári Törvényszék elsőfokú ítéletében helyreigazítás közlésére és a perköltség megfizetésére kötelezte a lapot.
Helyreigazítást kell közölniük, mert valótlanságokat állítottak a DK-s Gréczy Zsoltról.
Arról a Magyar Hangban megjelent cikkről van szó, ami arról szólt, hogyan vált Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze az ATV tulajdonosává, és amelynek állításait a Hit Gyülekezete sérelmezte és helyreigazítási perben támadta. A Media1 értesülése szerint a cikkben társszerzőként közreműködő és a cikket ugyancsak közlő Átlátszót Németh Sándor képmással való visszaélés miatt perelte, de a bíróság egyelőre formai hibára visszadobta a keresetet. A felek közötti jogvitának azonban ezekkel várhatóan még közel sincs vége.