
Pert nyert a Momentum a PestiSrácok ellen
Első fokon Bedő Dávidnak, a Momentum parlamenti frakcióvezető-helyettesének adott igazat a bíróság a PestiSrácok ellen indított sajtóperében.

Első fokon Bedő Dávidnak, a Momentum parlamenti frakcióvezető-helyettesének adott igazat a bíróság a PestiSrácok ellen indított sajtóperében.

A DIGI számára kedvezőtlen ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága a napokban a DIGI kontra NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) perben, így nem tudja elkerülni a 100 millió forintos adatvédelmi bírságát.

Leitner Attila, a Hirado.hu megbízott főszerkesztője alkotmányjogi panaszában azt is állította, hogy a közmédia hírportálját elmarasztaló bíróságok a sajtószabadságot korlátozták. Az Alkotmánybíróság nem osztotta ezt a nézetet.

A bíróság döntése szerint az újságíró valójában mégsem élt vissza egy svédországi magyar nő személyes adataival és rágalmazást sem követett el, amikor cikket írt a múltjáról egy, a magyar közmédiát leleplező anyagban. Több éve tartó, az újságíró elleni kriminalizációs folyamat ért véget ezzel.

Így már három ember került börtönbe az ügy kapcsán.

Vissza kell fizetni a televíziós társaságra alkotmánysértően kirótt 20 milliós bírságot az RTL-Central fúzió ügyében az RTL Magyarország számára.

A Hatvani Járásbíróság tegnapi, keddi ítélete szerint jogszerű, hogy az MTI OS a Magyar Újságírók Országos Szövetségével kötött érvényes szerződés ellenére nem továbbítja a médiumoknak a MÚOSZ azon közleményeit, amelyekben bírálatot fogalmaz meg a közmédia működésével kapcsolatban. Nyilatkozott az ítéletről a Media1-nek a MÚOSZ elnöke.

Hamis, szükségtelen, ráadásul a történelmi múlt miatt félelemkeltő is volt a bíróság elsőfokú ítélete szerint, hogy a 2018-as választások után az azóta megszűnt Figyelő közzétette a „Soros-listát”, több száz, általuk hazaáruló zsoldosként feltüntetett személy nevével. A lista két korábbi pernyertes szereplője után most további 34 másiknak adott igazat a bíróság, kimondva: a lapkiadó Mediaworksnek bocsánatot kell kérnie, és fejenként 200-500 ezer forint sérelemdíjat is fizethet.

Permegszüntető végzésével a Székesfehérvári Járásbíróság a Media1 számára kedvező módon zárta le a Varga Endre képmáshoz fűződő jogainak állítólagos megsértése miatt, Varga által indított jogi eljárást. A tét az Index lapigazgatója versus Media1 jogi eljárásban több mint félmillió forint főkövetelés volt, de tágabb értelemben ennél több is: maga a médiaszabadság, vagyis az, hogy közölhet-e a sajtó (jelen esetben portálunk) portréfotót olyan közszereplőről, aki ezt ilyen vagy olyan oknál fogva nem szeretné.

Cenzúrával reagált az állami hírügynökség a közmédiát ért bírálatra, amit a MÚOSZ azután fogalmazott meg, hogy a Szabad Európa tényfeltáró cikksorozatban mutatta be, hogy a magyar állami médiaszolgáltatónál senki nem vállalja a felelősséget azért a tartalomért, ami a közmédia hírműsoraiban elhangzik.