
Pert vesztett a HírTV és a Magyar Nemzet
Az egyik pert Pikó András, Józsefváros polgármestere, a másikat Niedermüller Péter (DK), Erzsébetváros polgármestere nyerte meg a kormánypárti médiumokkal szemben.

Az egyik pert Pikó András, Józsefváros polgármestere, a másikat Niedermüller Péter (DK), Erzsébetváros polgármestere nyerte meg a kormánypárti médiumokkal szemben.

Folytatódik F. Gábor újságíró évek óta tartó kálváriája a 2016 decemberében jelentős változtatásokkal megjelent, megbütykölt Orbán-interjú ügyében. Noha korábban az újságíró számos, az ennek elkövetésével őt vádoló ügyészség állításának hitelességét megkérdőjelező ellentmondásra világított rá, ma a bíróság még súlyosbította is a végig az ártatlanságát hangoztató, az elkövetés tényét megkérdőjelező médiamunkás büntetését, amit a miniszterelnöki interjú állítólagos megváltoztatásáért kapott. F. Gábor a Media1-nek elmondta, mit gondol erről az egész ügyről, és azt jelezte: a Kúriához fordul az 1950-es éveket idéző eljárás miatt.

Az Origo munkatársa elleni, Czeglédy Csaba által kezdeményezett büntetőügyben megrovásban részesítették a fideszes médiaholdinghoz, a KESMA-hoz tartozó internetes sajtóorgánum munkatársát.

Gréczy Zsolt, a DK politikusa immáron hetedik alkalommal nyert a bíróságon fideszes sajtóval szemben.

Újabb DK-s politikus, ezúttal Nemes Gábor nyert pert kormányközeli médium ellen, immáron jogerősen. Sérelemdíjat kell fizetnie a Magyar Idők kiadójának az évek óta húzódó per lezárásaként, és közzé kell tennie, hogy valótlanságokat állítottak.

Többek között az állítja a Versenyhivatal a Media1-nek, nem igaz, hogy a GVH hiúsította meg annak idején, hogy az RTL Magyarország megvásárolja a Central Digitális Média Kft. 30 százalékát, hanem kényszerhelyzetbe hozta a hivatalt a Médiatanács ezzel kapcsolatos állásfoglalása. Állítják továbbá, épp azért kértek be nemrég adatokat az RTL-től, mert a megvásárolni kívánt Central Digitális Média Kft. időközben már beolvadt a Central Médiacsoportba.

A kormányközeli lap a bíróság szerint valótlanságot közölt a polgármester fizetésével összefüggésben.

A Political Capital igazgatójának sérelemdíjat is megítélt a bíróság, és azt, hogy a kormánypárti lapok tegyenek közzé sajnálkozó közleményt.

Az Alkotmánybíróság szerint nem ütközik az alaptörvénybe, hogy Orbán Viktor nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíttette a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrejöttét és ezáltal megakadályozta, hogy a Médiatanács és a Gazdasági Versenyhivatal megvizsgálhassa a megafúziót.

Ezúttal egy ellenzéki polgármester és egy országgyűlési képviselő nyert pert a kesmás oldal ellen, melyet helyreigazításra köteleztek.