
Helyreigazítást közölt az Origo Pikó András kapcsán
A kormányközeli internetes honlap közel egy évvel ezelőtt jelentette meg a valótlanságot Józsefváros polgármesteréről, amit most szombaton helyreigazított.

A kormányközeli internetes honlap közel egy évvel ezelőtt jelentette meg a valótlanságot Józsefváros polgármesteréről, amit most szombaton helyreigazított.

A Magyar Nemzet publicistája és a Budapesti Operettszínház balettigazgatója arra hivatkozva indított helyreigazítási pert a lap ellen, hogy szerinte valótlan állítások jelentek meg a személyéről egy Szinetár Dórával készült interjú során.

A Szegedi Ítélőtábla által jogerősen most lezárt pert a Media1.hu-t működtető Vipcast Media és Szalay Dániel, a lap tulajdonosa és főszerkesztője indította a Mediaworks ellen a baon.hu-n megjelent, a Media1 működéséről és tulajdonosi hátteréről szóló, az Origótól átmásolt valótlan tartalmú cikk közlése miatt.

Az ítélet mindkét esetben jogerős.

A bíróság jogerős ítélete szerint a KESMA tulajdonában lévő médium valótlanságokat közölt műsorában a volt miniszterelnökről, a Demokratikus Koalíció elnökéről.

Hiába mondta ki már több ítéletében a bíróság, hogy jogsértően és valótlanul állították az Origót is tulajdonló Fidesz-közeli médiaholdinghoz, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó egyes lapok az Origo erről szóló cikkeinek utánközlésekor azt, hogy a Media1 hírportál mögött Varga Zoltán áll. A médiahálózat az ellene folyó bírósági sajtóperek alakulásáról is súlyosan félrevezetően, az emberi és szakmai minimumot egyaránt mellőzően tájékoztat.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is helyreigazításra kötelezte a kormányközeli médiaterméket.

A kormányközeli lap vélhetően megijedt a Media1 által kilátásba helyezett bírósági pertől, ezért tehette pánikszerűen elérhetetlenné az Origótól átvett, hazugságokra épülő cikkét. Csakhogy ez kevés lesz a per elkerüléséhez.

Gréczy Zsolt, a DK politikusa immáron hetedik alkalommal nyert a bíróságon fideszes sajtóval szemben.

A bíróság most született másodfokú, jogerős ítélete szerint is valótlanságokkal rágalmazták meg az azóta Budapest 11. kerületének megválasztott DK-s polgármesterjelöltet a választási kampányban.