
Jogerősen pert vesztett az MTVA
A pert az MTVA indította a Hírklikk ellen a Bródy János letiltásáról szóló cikk kapcsán.

A pert az MTVA indította a Hírklikk ellen a Bródy János letiltásáról szóló cikk kapcsán.

Kiderült, hogy az egyes médiumok hány helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztettek tavaly a bíróságon.

Az ítélet jogerős. A Fidesz-közeli újságíró olyat próbált helyreigazíttatni, amelyet a portál jogszerűen közölt.

A médiavállalat ugyanis nem közölt le egy jogerős ítéletben szereplő helyreigazítást, majd az elrendelt végrehajtási eljárás sem járt sikerrel.

Bár a Ripost állításait átvevő Lokál és Origónak helyreigazítást kellett közölnie, és a Ripostnak is meg kell ezt tennie, a bíróság a Ripost esetében megengedőbb ítéletet hozott a középiskolás diáklányról, Nagy Blankáról megjelentek ügyében.

A híroldal nyitóoldalán egy pillanatok alatt eltűnő, néha cookie használatra figyelmeztető ablak miatt még ki is takart layerben egy 2017 januári hazugság miatt kérnek elnézést 2019 márciusában.

A Tények kénytelen helyreigazítást közölni a DK országgyűlési képviselőjéről. A héten ez már a második eset, amikor alulmarad egy ellenzéki párttal szemben a csatorna.