
Pert nyert a Telex a Megafon ellen
A Megafon azt állította, nem igaz, hogy közpénzből működik és hogy nem független, ahogy azt a Telex állította, ezért helyreigazítást próbált kikövetelni a laptól.

A Megafon azt állította, nem igaz, hogy közpénzből működik és hogy nem független, ahogy azt a Telex állította, ezért helyreigazítást próbált kikövetelni a laptól.

Ezúttal a Kontrának kell helyreigazító közleményt közzétennie a Jobbik elnökéről.

A központ azt szeretné elérni, hogy a portál írja ki: nem közpénzből működik a Megafon.

A bíróság jogerős ítélete szerint a kereskedelmi televízió hírműsorának 8 napon belül közzé kell tennie egy helyreigazító közleményt.

Még csak 10 nap telt el 2022-ből, de a Jobbik elnöke már a harmadik perét nyeri a kormánypárti médiumok ellen.

Sorra nyeri a helyreigazítási pereket a Jobbik elnöke. Ezúttal rágalmazás miatt feljelentést is tesz, miután a sajtóper során kiderült, ki írta a cikket.

A kormányközeli portál a jogerős ítélet ellenére nem közölte még az üggyel kapcsolatos helyreigazítást.

Már sokadik alkalommal állított valótlanságot a politikusról a Fejér Megyei Hírlap.

Egyikük, az Origo a jogerős ítélet ellenére sem közölte egyelőre a helyreigazítást.

Bár még csak szerda van, a héten máris két pert vesztett el a kormányközeli médiaholdinghoz tartozó Magyar Nemzet és Ripost a Jobbik által indított ügyekben.