
Új főszerkesztő a G7.hu szerkesztőségének élén
Kasnyik Márton, az alapító-főszerkesztő utódját házon belülről találták meg a hírmagazinhoz.
Kasnyik Márton, az alapító-főszerkesztő utódját házon belülről találták meg a hírmagazinhoz.
Gedei Norbert, a Blikk eddigi főszerkesztője alacsonyabb pozícióban, főszerkesztő-helyettesként marad a Blikk szerkesztőségének csapatában.
A változások oka, hogy megújul a kiadó és egy új értékesítési modellre állnak át.
Az Indextől 2011-ben távozó, ma már a konkurens 444-et irányító főszerkesztő szerint az Index.hu Zrt. elnöke nem alkalmas arra, hogy egy médiacég vezetője legyen, felhatalmazása is csak arra szólt, hogy az Index szerkesztőségének függetlenségét reprezentálja, de ezt sem tudta teljesíteni, és most felháborítóan beszél.
Az Index 2017-ben távozó, kettővel ezelőtti főszerkesztője szerint nem igaz, hogy előbb tudott az Index.hu Zrt. körül létrejött alapítványi konstrukcióról, mint arról Bodolai László értesült, és az sem igaz, hogy Dudás Gergely lett volna az alapítvány vezetője.
A Válasz Online pontosította az elbocsátással kapcsolatos hétfő reggeli írását. Azt is írják, hogy volt válaszonline-os munkatársukról előbb terjedt el, hogy főszerkesztő lehet az Indexnél, mint hogy a Dull Szabolcs elbocsátásáról szóló hírt olvasták.
Az Átlátszó főszerkesztője, egykori indexes főmunkatárs azt mondta a Media1 érdeklődésére, nem ajánlottak neki pozíciót, ahogyan az szakmai berkekben terjed, de Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke valóban többször is kikérte a véleményét a lap válsága kapcsán, és nagyon drukkol neki, mert méltánytalanul bántak el vele. Bodolai László az RTL Híradónak az Index-újraépítése kapcsán arról beszélt, hogy nagyon sok életrajzot kapott újságíróktól.
Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese újságírók előtt, kamerák jelenlétében arról beszélt: mivel hiába kérték Bodolai Lászlót, az Index.hu Zrt. elnökét, hogy vegye vissza a tegnap elbocsátott Dull Szabolcsot és nevezze ki őt újra főszerkesztőnek, ma sokaknak a munkája befejeződik az Indexnél. Eközben megvannak az első távozók is.
Easter egg jellegű „eldugott” tartalmat talált a Media1 egyik olvasója egy lovasíjász-balesetről szóló, Földes András által jegyzett hírben. Földes András Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátása miatt nyilvánított véleményt.
Pereszlényi Péter három hete adta be a felmondását.