
Távozott Kerényi György, a Pesti Hírlap főszerkesztője
Kerényi György azonnali hatállyal hagyta ott a lapot, értesült a Media1. Az utódját ma jelentik be. Megszorítások, leépítések is lesznek a kiadónál.

Kerényi György azonnali hatállyal hagyta ott a lapot, értesült a Media1. Az utódját ma jelentik be. Megszorítások, leépítések is lesznek a kiadónál.

A hamarosan debütáló, magát függetlennek nevező Szeged365 hírportál leendő főszerkesztője a Fidesz-támogatással a szegedi polgármesterségért tavaly sikertelenül induló Nemesi Pál milliárdos nagyvállalkozó kampánycsapatában is dolgozott.

A kormánypárti honlap főszerkesztője a folyamatban lévő magánvádas büntetőeljárásban úgy tanúzott, hogy nem tudta kideríteni, ki írta a Donáth Annáról szóló írást, és ki szerkesztette azt.

Változás volt a főszerkesztő-helyettesi poszton is a hírportálnál.

A Jobbik új kommunikációs igazgatója éppen három éve hozta létre a politikai geg- és véleményportált, amelyet most elhagyott. Búcsúcikkében megnevezte az utódját is.

Változás történt a KESMA/Mediaworks által korábban bekebelezett több megyei napilapnál, így a Kisalföldnél, a Veszprémi Naplónál, a Délmagyarországnál, a Nógrád Megyei Hírlap és a kapcsolódó online hírportál főszerkesztői posztján, valamint a Mediaworks központi szerkesztőségének élén is.

A kreatív igazgatónak kinevezett stylist mellett új főszerkesztő is munkába állt a Marquard Media magazinjának élén. Az InStyle kívülről-belülről teljesen megújul.

A változásra azután került sor, hogy a konkurens IT Businesshez távozó Mester Sándor lapigazgató távozott a magyar Computerworld kiadójától, de az új lapigazgató személyét egyelőre keresi a kiadó.

A Fidesz józsefvárosi sajtóirodája Észak-Koreát emlegető közleményt adott ki a Józsefváros Újság legújabb, minap megjelent friss lapszámával kapcsolatban. Tóth Ákos, a leköszönő megbízott főszerkesztő a Media1-nek azt mondta, szó sincs ilyesmiről.

A Józsefváros Újság most megjelent újabb lapszámában úgy búcsúzott el az ideglenes főszerkesztő, hogy közben elmagyarázta, mi történt az előző alkalommal, ami a bírálatokhoz vezetett. A mostani számban egyébként interjú jelent meg a fideszes frakció egyik tagjával, Pikó András polgármester képmása pedig szinte teljesen eltűnt.