
Új főszerkesztőt nevezett ki az Indamedia a Femina élére
Házon belülről érkezett szakember a főszerkesztői pozícióba.

Házon belülről érkezett szakember a főszerkesztői pozícióba.

Vitrai József 2016 óta töltötte be a vezetői pozíciót a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott lap élén, ahonnan most azért távozik, mert elmondása szerint cenzúrával élt a kiadó. Most egy új, független népegészségügyi lap indítását tervezi.

Az eddigi főszerkesztő, Szilágyi Gábor ősztől nyugdíjba vonul. Az utód a GLAMOUR-tól érkezik a Ringier Hungary műsorújságjainak élére.

Három új munkatárs kinevezését is bejelentette pénteken az Indamedia csoport.

Tőke Pétert életének 78. évében érte a halál.

A Media1 Podcastban ezúttal Bakó Beátát, az Azonnali volt társfőszerkesztőjét kérdeztük. Kritikus véleményt fogalmazott meg annak kapcsán, mit gondol Ungár Péter döntéséről, hogy végelszámolással megszünteti az Azonnali Médiát, ahová az Azonnali.hu mellett az Egri Ügyek is tartozik. Néhány más téma is szóba került a beszélgetésben.

Bencsik Márta megbízatása a 9 magazin című ferencvárosi kerületi lap kiadójának élére december 31-ig szól.

Az induló lap főszerkesztője előreláthatólag Kecskés István lesz.

A rockzenei magazin társalapító főszerkesztőjét 58. évében érte a halál.

Pion István váltja a márciusban távozott Prusinszki Istvánt az önkormányzati sajtótermék főszerkesztői posztján.