főszerkesztő

Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja

Új Index-vezérigazgató: csúsztatás, hogy Szombathy Pál elbocsátásakor verőemberek jelentek meg

Starcz Ákos, az Index néhány hete kinevezett vezérigazgatója a Media1 hétfő este adásba kerülő hosszabb lélegzetvételű interjújában azt mondta, nem egészen úgy történt, mint amit a Szombathy Pállal, az Index volt főszerkesztőjével és exvezérigazgatójával a 24.hu-n a távozása körülményeiről megjelent beszélgetés alapján feltételezhet az olvasó.

Országút c. kétheti lap

Főszerkesztőt váltott az Országút

Az állami pénzből idén indított művészeti, tudományos, közéleti folyóirat élén Falusi Mártont Szerdahelyi Csongor váltotta.

Neokohn

NER-es beavatkozásra hivatkozva távozott a Neokohn főszerkesztője, de forrásunk szerint ő nevezte ki a NER-esnek jellemzett helyettesét

Seres László, a Neokohn hétfőn távozó főszerkesztője azt írta távozása indokaként, megsértették a főszerkesztői szuverenitását, mivel olyan személlyel kell együtt dolgoznia, akivel nem szeretne, és nem akar egy, a Nemzeti Együttműködési Rendszeréhez tartozó lap főszerkesztője lenni. A Media1 az ügyre rálátással bíró forrása némiképp eltérően írta le a lapnál történteket.

Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja

Megszólalt az Index új vezetője: eredetileg csak a vezérigazgatói poszton terveztünk változást

Starcz Ákos, az Index hétfőn kinevezett új vezérigazgatója a Media1-nek beszélt elsőként a terveiről és arról, miért volt fontos, hogy az Indamedia visszavásárolja az Index.hu Zrt.-ben a tulajdonrészét, illetve beszélt Szombathy Pál, Sztankóczy András, valamint Bodolai László igazgatósági elnök távozásáról, és a főszerkesztői utódlás kérdéséről is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások