
Elhunyt Lénárd László, a Hammerworld társalapító főszerkesztője, a Petőfi Rádió volt munkatársa
A rockzenei magazin társalapító főszerkesztőjét 58. évében érte a halál.
A rockzenei magazin társalapító főszerkesztőjét 58. évében érte a halál.
Pion István váltja a márciusban távozott Prusinszki Istvánt az önkormányzati sajtótermék főszerkesztői posztján.
Szeptember elsejétől Vass Virág, a Nők Lapja eddigi főszerkesztője a márka kulturális nagyköveteként folytatja a munkát, ezzel egyidőben szinte az összes Nők Lapja termék egy, integrált szerkesztőség kezei alatt készül majd Akovács Éva vezetésével, aki már hosszú idő óta felel a márka több, időszakosan megjelenő lapjáért.
A távozó főszerkesztőt alig több mint egy évvel ezelőtt nevezték ki az Indamedia autós lapjának élére a kiadótól most sokakhoz hasonlóan ugyancsak távozó Papp Tibor utódjának. A tömeges távozások során nagyjából egyszerre távozik a volt és a jelenlegi főszerkesztő, valamint több más munkatárs is.
Szombathy Pál a Media1-nek adott 50 perces exkluzív interjúban mesélt a rövidnek bizonyult indexes, 2020-as korszakáról, szó esett a régi, akkor még liberális Magyar Hírlapnál töltött időszakáról, és elmondta azt is, miért vállalta most el a nehéz helyzetben lévő 168 Óra irányítását, megkérdeztük, mit szólt, amikor a kinevezésekor az egyik sajtótermék az Index egyik szétverőjeként emlegette, és szólt arról is, milyen lesz irányításával a 168, illetve van-e egyáltalán jövője a lapnak.
A vezető hírportálok mind érdeklődést tanúsítottak a 168 Óra új főszerkesztőjének és helyettesének kinevezése iránt, kivéve az Indexet, ahol Fekete-Szalóky Zoltán, a lap főszerkesztője, bár nagyon is találkozott a hírrel, sőt kommentálta is azt a szerkesztőségben, jobbnak látta, ha inkább ők nem számolnak be arról, hogy az elődje, a volt Index-főszerkesztő és vezérigazgató, Szombathy Pál került a hetilap élére. Pedig eddig mindig érdekelte az Indexet, ami a 168 Óra körül történik. Megkérdeztük, mi van emögött, és egy meglehetősen zavaros és frusztrált válasz érkezett a laptól.
A Media1 megtudta, hogy Szombathy Pál az Index 2020-ban, a tömeges távozásokkal egyidejűleg kinevezett főszerkesztője és vezérigazgatója lesz a 168 óra új főszerkesztője. Szombathy egykori indexes helyettese, Sztankóczy András is a 168-hoz igazol, méghozzá főszerkesztő-helyettesi pozícióba.
Ma hajnalban érte őt a halál.
Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, akit többek között az általa főszerkesztett lapot működtető cég részvénytársasággá alakulásáról és a most induló dolgozói részvényprogram részleteiről, valamint más aktualitásokról kérdeztünk. Kiderült a beszélgetésből, kapnak-e majd osztalékot a munkatársak, illetve el tudják-e adni a részvényeiket, ha szeretnék, de szóba került az is, mit gondol Dull Szabolcs a Telex egyedi látogatószámának májusi nagy, egészen a 24. helyre történő visszacsúszásáról, ami miatt a 168.hu is előzte a lapot, és elárult néhány dolgot arról is, milyen tartalomfejlesztési terveik vannak a jövőre nézve, vagy hogy mi lesz a Telex kiadójával, a részvénytársasággá alakuló Van Másik Kft. mellett működő másik céggel, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. tulajdonjogával, és mi utóbbi vállalkozással a cél.