
Megvan Novotny Zoltán utódja a PRÚSZ élén
Az ismert sportújságírót egy szintén ismert újságíró, a Vasárnapi újság című rádióműsor főszerkesztője váltotta a protestáns újságíró-szövetség élén.

Az ismert sportújságírót egy szintén ismert újságíró, a Vasárnapi újság című rádióműsor főszerkesztője váltotta a protestáns újságíró-szövetség élén.

Halmai Katalin a Media1-nek nyilatkozott elsőként az API élére történt megválasztása után.

Már nem Andacs Botond, az Index lapigazgatója az MTE elnöke, tudta meg a Media1. Változott az elnökség összetétele is a szerdai közgyűlésen.

Andy Vajna régi harcostársa került a delaware-i Cinergi elnöki posztjára, Vajna megüresedett helyére.

A 4 nappal Andy Vajna halála után tartott rendkívüli közgyűlésen a médiavállalatot hitelező MKB Bank többségi tulajdonosához, Mészáros Lőrinchez köthető emberek vették át a TV2 működtetését. Vaszily Miklóst elnökké választották a Mészáros tőzsdei cégének épületében tartott közgyűlésen.

Ez az az alapítvány, amely tavaly év végén 476 médiaterméket kapott jobboldali médiaoligarchák felajánlásából.

Az előző elnök, Aczél László státusza decemberben szűnt meg a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségénél.

Az elnök személye változatlanul Sopov István maradt.