Szöllősi György a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendégeként.

Újabb négy évre bizalmat szavaztak Szöllősi Györgynek

A Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnöke lett Mravik Gusztáv és Csisztu Zsuzsa. Döntöttek a tisztújításon az elnökségről is. Az MSÚOSZ több újságírót is díjjal ismert el.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Újabb négy évre Szöllősi Györgyöt választotta meg elnöknek pénteki tisztújító közgyűlésén a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

A Nemzeti Sport főszerkesztőjének egyhangúlag szavaztak bizalmat. Az MSÚSZ tagságának döntése alapján az első alelnök Mravik Gusztáv, a második alelnök Csisztu Zsuzsa lett. Az új, csökkentett létszámú elnökségbe Deák Zsigmond, Dénes Tamás, Sörös Jenő és S. Tóth János került még be.

A közgyűlés előtt osztották ki a szövetség médiadíjait. Életműdíjas lett Pap Kornélia többszörös Európa-bajnok evezős, a Népsport korábbi sportújságírója, valamint id. Thaly Zoltán, a korábbi Labdarúgás havilap főszerkesztője. Feleki László-díjat vehetett át Kolossváry Balázs, a Story magazin főszerkesztője és Moncz Attila, a Sport TV főszerkesztő-helyettese,

Gyulai István-díjat kapott Borbély Károly, a Petőfi Népe sportrovatának újságírója, Farkas Dávid, az InfoRádió sportriportere, Fazekas Erzsébet, a Sport Tv műsorvezetője, Lipiczky Ágnes, a Nemzeti Sport újságírója, Somogyi Zsolt, a Nemzeti Sport újságírója, valamint az M4 Sport Góóól 2 című műsorának szakértője, továbbá Szalmás Péter, a Magyar Olimpiai Bizottság fotósa és a Népszava rovatvezetője.

Nívódíjban részesítették Fejér Balázst, a Karc FM rádióriporterét a Vereckei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok paraúszóval készített interjújáért, Halmágyi Zsoltot, a sportfoto.ro fotósát a román kerékpáros körversenyen készült képéért, Kocsis L. Mihályt, az édesapjáról, Kocsis Mihály testnevelő tanár élete és munkássága címmel készített könyvéért, Szabó Sándort, a Kárpáti Igaz Szó sportrovatvezetőjét a Magyar nyilak örmény tegezben című írásáért, Tihany Viktort, az M4 Sport riporterét az Anya, a bajnok című, Kozák Danuta 2018-as visszatéréséről készített kisfilmjéért, továbbá Kálnoki-Kis Attilát, a 24.hu sportrovatának szerkesztőjét a Hosszú Katinkával készített interjújáért.

A díjátadásról fotó látható az MSÚOSZ honlapján.

(MTI)

Kiemelt kép: Szöllősi György a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendégeként 2018 májusában. Fotó: YouTube

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Gárdony, Velencei-tó

Ezért hal le a Velencei-tónál és sokszor a Balatonnál a mobilinternet hétvégente

A most még a T-csoporthoz tartozó, vállalati ügyfeleket kiszolgáló leányvállalata, a T-Systems írásba adta, hogy nem tud mit kezdeni vele, hogy hétvégente sokszor 0 közelébe zuhan a mobilinternet sebessége a turisztikailag kiemelten fontos Velencei-tó egyes területein. A cégnél időnként a főnökséget okolják, és azzal próbálják vigasztalni az érintetteket, hogy a Balatonnál is gondok vannak a hálózat alultervezettsége miatt.