elnök

A Manna FM stúdiójának bejárata felett, az élő adást jelző On Air tábla. Fotó: Szalay Dániel, Media1

A rádiók bevételeit is érzékenyen érintette a koronavírus – Interjú Ürge Dezsővel, a HEROE új elnökével

Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesülete nemrég megválasztott új elnöke a Media1 műsorának a helyi rádiók helyzete mellett a digitális rádiózás lekapcsolásáról és a rádiózás jövőjéről is nyilatkozott, de kérdeztük a médiaszabályozási anomáliák kapcsán is, és szóba került a médiahatóság által finanszírozott hallgatottságmérés is. A beszélgetést a HEROE élén történt tisztújítással kezdtük.

Ürge Dezső, a Sláger FM vezérigazgatója

A Sláger FM vezérigazgatója lett a HEROE elnöke

Tisztújító közgyűlést tartott csütörtökön a Helyi Rádiók Országos Egyesülete. A HEROE a korábbi elnök és elnökségi tagok távozása után választott új szakembereket a testületbe.

Vinnai Balázs, az IVSZ új elnöke

Vinnai Balázs lett az IVSZ új elnöke

A szervezetet 10 éven át irányító, nemrégiben lemondott Laufer Tamás számára tiszteletbeli elnöki pozíciót szavazott meg a szervezet közgyűlése.

Cseke László, a Teenager Party, illetve a Szabad Európa Rádió egykori műsorvezetője

Magyarországon járt a Szabad Európa Rádió elnöke

Jamie Fly találkozott az Orbán-kormány néhány prominensével, köztük Kovács Zoltánnal is, amiről fotót is posztolt. Twitteren a SZER vezetője azt ígérte, 2020-ra indulhat el a  Radio Free Europe Liberty magyar adása.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások