
Tisztújítást tartott a Neumann Társaság
Változatlan felsővezetéssel, de új elnökségi tagokkal bővülve kezd neki az NJSZT a következő három évnek.

Változatlan felsővezetéssel, de új elnökségi tagokkal bővülve kezd neki az NJSZT a következő három évnek.

Gulyás Jánost második alkalommal választották meg a pozícióra.

A Simicska-médiabirodalom egykori jogásza, aki október végén lemondott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács éléről, hogy azután az Állami Számvevőszék alelnökeként az eddigihez hasonló fizetésért, havi bruttó 4,2 millió forintért folytassa tovább állami karrierjét, jelentős, nettó 40,9 millió forint összeget kapott lemondását követően az NMHH-tól végkielégítés és kártalanítás címén. Karas a lemondásával hozzásegítette a Fideszt, hogy előreláthatólag 2030-ig hasonló kontrollt gyakorolhasson a magyar médiapiac felett, mint teszi ezt már 2010 óta.

A legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet állásfoglalásban fejezi ki nemtetszését a médiahatóság és a Médiatanács elnökének múlt héten bejelentett lemondása kapcsán. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint Karas Monika lépésével tovább erősödnek a kételyek Karas személyének pártatlanságával kapcsolatban.

Kocsi Ilona, a Magyar Hírlap, a Világgazdaság és a Menedzser Magazin egykori, és a Boom magazin jelenlegi főszerkesztője lett a Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnöke, a Népszava főszerkesztő-helyettesét, Hargitai Miklóst váltva. A jelentősen átalakuló elnökségbe jobboldali újságíró, a Magyar Hangnál dolgozó Dévényi István is bekerült.

További négy éven át Hinora Ferenc az MMSZ elnöke.

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ).

Richard Sharp várhatóan februárban veszi át új posztját.

Mint a napokban beszámoltunk róla, Nagy Sándor, a Groby internetes áruház alapítójának vezetésével – aki az elmúlt három évben az Ecommerce Hungary elnöki posztját is betöltötte, illetve néhány napig még be is tölti – új online szakmai szövetség előkészítését kezdte meg a hazai e-kereskedelem támogatására több, nagy forgalmat bonyolító, internetes kereskedelemben érdekelt vállalkozás, mint például az Euronics, a Groby, a GLS, az Adevinta, a Shoprenter. De mi szükség egy újabb internetes szövetségre? A Media1 erről kérdezte Nagy Sándort, még az előtt, hogy a fejlemények hatására az Ecommerce Hungary bejelentette, hogy elhalasztja tisztújítását és párbeszédet kezdeményez az eddigi elnöke által tervezett új szervezettel.

A Szabad Európa számolt be arról az iparági pletykáról, hogy Karas Monika nem sokkal a 9 évre szóló mandátuma lejárta előtt távozna a Médiatanács éléről, ezzel újabb közel egy évtizedre megtoldva a mostani kormányzópárt befolyását a Médiatanácsra. Távozása esetén ugyanis újra a Fideszhez közeli elnököt nevezhetnének ki a testület élére, míg a 2022. tavaszi választások után ez már bizonytalanná válhat.