A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) lapunknak küldött mai, csütörtöki tájékoztatóanyaga szerint eljárást indított az NMHH Médiatanácsa a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-vel, a TV2 Zrt.-vel, valamint a HírTV Zrt.-vel szemben, „mivel ezen médiaszolgáltatók a május 16. – június 20. közötti időszakban az M1, M2, M4 Sport, M5, Duna és Duna World, valamint a TV2 és a HírTV csatornákon közzétett tartalmakkal megsérthették azt a törvényi rendelkezést, amely előírja, hogy a társadalmi célú reklámokat más médiatartalmaktól optikai és akusztikus figyelemfelhívással megkülönböztetetten kell közzétenni.”
Bár az NMHH közleménye ezt nem írja, az időbeli egybeesés és az eset körülményeinek leírása alapján egyértelműen arról az ügyről lehet szó, amikor is a Fidesz-KDNP kormány Voks2025 nevű kezdeményezését hír- és egyéb műsorokban népszerűsítették, holott ezt a médiatörvény szerint nem tehették volna – a botrányos ügyről a Media1 írt elsőként és videót is közöltünk róla.
A mostani ügy lényege az volt, hogy az Orbán-kormány Ukrajna-ellenes „konzultációjának” arculati elemét, a Voks2025 logót elhelyezték a tévéképernyőn, ezzel is reklámozva a kormányzati kampányt és cselekvésre ösztönözve a tévénézőket.
Megdöbbentő húzással segíti a Fideszt az M1 Híradó és az M4 Sport – itt a legújabb trükk
Korábban sok szempontból hasonló trükkökkel népszerűsítette az M1 Híradó a választások előtt a Fideszt, még az is előfordult, hogy Orbán Viktor reklámfilmjét sugározták híradós riportnak álcázva – itt írtunk róla.
Orbán Viktor kampányfilmjét is saját riportként tálalva adta le az M1 Híradó
Az M1 Híradó az elmarasztalása után is folytatja a választások jogellenes befolyásolását
Az M1 Híradó napok óta Fidesz melletti szavazásra buzdító kisfilmeket sugároz riportokba csempészve
Eljárás indult a Best FM ellen is
A testület eljárást indított a Best Radio Kft.-vel szemben is tekintettel arra, hogy a médiaszolgáltató az Eger FM 100,7 MHz helyi vételkörzetű, 100,7 – BEST FM állandó megnevezésű médiaszolgáltatásában a 2025. május 20-26-i műsorhéten vélelmezhetően megsértette a hatósági szerződésben rögzített műsortervi kötelezettségeit.
Leállt az ATV elleni eljárás
Állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a testület az ATV-n május 30-án közreadott reklámok hangosságát, és azt állapította meg, hogy a kifogással érintett műsorrészeken belül a kereskedelmi közlemények átlagos hangereje kevesebb mint 3 decibellel haladta meg a reklámok környezetében mért egyéb műsorrészek átlagos hangerejét, ezért a testület nem indított eljárást az ATV Zrt.-vel szemben.
„Végezd a dolgod, NMHH!” – a Médiatanács épülete előtt demonstráltak civilek a nők biztonságáért
Mintha már a Fidesz Facebookja lenne – Kocsis Máté posztját változtatás nélkül tette ki a közmédia
Fábry is rasszista megjegyzést tett – nála mégis maradhat a Karinthy-gyűrű?
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Orbán Viktor kampányfilmjét is saját riportként tálalva adta le az M1 Híradó