Pikó András, Józsefváros (Budapest VIII. kerületének) polgármestere, a Klubrádió egykori műsorvezetője

Pikó András jogerősen is pert nyert a Metropol ellen – az őt lejárató másik lapot, a Hírnyolcat töröltették a sajtónyilvántartásból, így velük szemben nem tudott eljárni a polgármester

Jogerősen is pert nyert a fideszes kötődésű médiahálózathoz, a Mediaworkshöz (KESMA) tartozó Metropol című lapban megjelent „Pikó András elnézi az illegális lakásbizniszt? Kitálalt Józsefváros polgármesterének korábbi szakértője” című cikk ügyében Pikó András, Budapest VIII. kerületének polgármestere. A lejárató jellegű írásról első majd másodfokon is bebizonyosodott a bíróságon, hogy az valótlanságot tartalmazott. A polgármester a lap által idézett forrással, a Hírnyolccal szemben ugyanakkor nem tudott eljárni, mert azt időközben törölték a médiahatóság sajtónyilvántartásából és honlapja már csak propagandablogként működik.

Július elején jogerősen is megnyerte azt a sajtópert Pikó András, Józsefváros polgármestere, amit a Metropol internetes oldalán 7-én megjelent, „Pikó András elnézi az illegális lakásbizniszt? Kitálalt Józsefváros polgármesterének korábbi szakértője” című cikk ügyében indított – derül a jozsefvarosujsag.hu oldalról.

A Metropol cikkében citált Budaházy Gusztáv – a VIII. kerületi önkormányzati lakásbérlők közössége Facebook-csoport adminisztrátora – szerint az állítólagos bennfentes információi között szerepelt, hogy az önkormányzat szándékosan manipulálja a bérlakások számára vonatkozó adatokat, eltűri az illegális albérletbe adást, egy konkrét esetben pedig azt állította, hogy egy szocialista képviselő személyes raktárként használ egy felújított önkormányzati bérlakást. Ezen túlmenően azt is sugallta, hogy a kerületbe újonnan beköltöztetett, a „Pikó András által felkarolt különféle szervezetek” által bevonzott hajléktalan emberek növelik a bűnözést.

Pikó András magánemberként terelte jogi útra az ügyet. Keresetében előadta, nem igaz, hogy Budaházy valaha is hivatalos szakértői minőségben dolgozott volna neki vagy az önkormányzatnak, és helyreigazítást kért. A polgármester szerint soha nem kérte fel és nem bízta meg Budaházyt semmilyen szakértői feladattal. A helyreigazítás azonban nem történt meg, így Pikó sajtópert indított a Metropol kiadója ellen.

A Hírnyolcat töröltették a sajtónyilvántartásból, de propagandablogként megmaradt

Ezt már nem tudta megtenni ugyanakkor a Hírnyolc nevű lappal szemben is, akikre a Metropol cikke forrásként hivatkozott, mert időközben a lap megszűnt, a médiahatóság sajtónyilvántartásából is törölték. A most is működő hirnyolcextra.com oldal pedig nem minősül sajtóterméknek, nem vonatkozik rá a sajtótörvény, miközben továbbra is muníciót tud szolgáltatni a kormányközeli sajtótermékeknek.

A bíróság első fokon március közepén adott helyt Pikó keresetének és állapította meg, hogy a cikk valótlanul állította Budaházyt Pikó hivatalos szakértőjének. A bíróság úgy ítélte meg: ez a téves állítás nem lényegtelen, mivel az olvasók másként értékelhetik egy hivatalos szakértő állításait, mint egy nem hivatalos forrásét, különösen olyan érzékeny témákban, mint a korrupció vagy a közpénzek kezelése. A sajtóper tárgyalására a Metropol Budaházy Gusztávot is beidézte tanúként, aki érveit elő is adta az ügyben eljáró bírónak.

Az alperes, a Metropol szerkesztősége fellebbezett a döntés ellen, és két fő érvet hozott fel: egyrészt, hogy a „hivatalos szakértő” megnevezés lényegtelen a cikk fő mondanivalója szempontjából, másrészt pedig, hogy Budaházy de facto szakértői szerepet töltött be, még ha hivatalos megbízása nem is volt.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban elutasította a Metropol fellebbezését és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság érvelésével, miszerint a „hivatalos szakértő” megnevezés releváns és potenciálisan félrevezető volt. Az ítélőtábla megállapította, hogy az alperes nem tudott új érveket vagy bizonyítékokat felhozni, amelyek megkérdőjeleznék az elsőfokú ítélet helyességét.

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest helyreigazítás közzétételére, amit a Fővárosi Ítélőtábla is megerősített, így ki kell fizetniük a 36 ezer forint elsőfokú eljárási illeték mellett további 48 ezer forint illetéket is. Az elsőfokú bíróság döntése értelmében az alperesnek közzé kell tennie helyreigazítást. A helyreigazításnak 24 órán át kell szerepelnie a metropol.hu főoldalán, továbbá az eredeti cikk fölött is el kell helyezni, amíg az elérhető.

A Metropol kiadója, a fideszes kötődésű KESMA-hoz tartozó Mediaworks vesztette el 2023-ban a legtöbb sajtópert a Fővárosi Törvényszéken. A Mediaworkshöz tartozik a Metropol mellett a Magyar Nemzet, az Origo és több más propagandalap.

Helyreigazítást közölt az Origo egy bíróról

Helyreigazítást közölt a Metropol Becker Zitáról

Osváth Zsolt szexuális életéről közölt helyreigazítást a Magyar Nemzet

Helyreigazítást közölt a TV2 Tények honlapja az Amnesty-ről

Jogerős: Orbán másodfokon is pert vesztett a Pécsi Ítélőtáblán

Orbán újra bíróság elé citálja a magyar média nagyjait

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Pikó András, Józsefváros polgármestere

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások