
Gattyán György eladta a Kodolányi János Egyetemet
Június elsejével új tulajdonosa van a harmincéves Kodolányi János Egyetemnek, a magyar újságíróképzés egyik fontos helyszínének.
Június elsejével új tulajdonosa van a harmincéves Kodolányi János Egyetemnek, a magyar újságíróképzés egyik fontos helyszínének.
Föőr Gábor azt mondta a Media1.hu-nak, idén januárban több megkeresést is kapott a tavaly indult portálja, a Frisshirek.hu megvásárlására, ezután döntött úgy, hogy eladja azt Gattyán Györgynek, az ismert milliárdosnak. Föőr a lapnál tegnap történteket (azaz hogy mindenkit elbocsátott a stábból) átszervezésnek nevezte.
Gattyán Györgyék szerint a domén nagyon értékes, ezért most azt vizsgálják, mi legyen majd rajta. Az eddigi szerkesztőséggel tegnap közölte Föőr Gábor, az eddigi tulajdonos, hogy elbocsátják őket.
A Media1.hu információi szerint rendkívüli értekezleten közölte kedden este Föőr Gábor, a Genes Médiacsoport tulajdonosa a Frisshirek.hu hírportál munkatársaival, hogy megválnak tőlük. A stábtagok jobb híján csak reménykedni tudnak, hogy végül megkapják a fizetésüket és találnak maguknak valahol máshol egy állást. Mindez épp pár órával azután történt, hogy a Media1 megírta, Gattyán György nevére került februárban a portál internetes címe.
A milliárdos üzletember és a Megoldás Mozgalom volt pártelnökének sajtósa pár napja még tagadta a Media1 érdeklődésére, hogy Gattyán beszállna az online híriparba, portálunk azonban megtudta, hogy három hónappal ezelőtt Gattyán Györgyhöz került a Frisshirek.hu internetes végződés. Ugyanakkor a portál kiadójaként egyelőre nem ő, hanem a híroldalt alapító, az előválasztáson Márki-Zay Péter támogatottjaként induló Föőr Gábor és cége van feltüntetve.
Yvonne Dederick lett a Gattyán György nevéhez köthető párt Női Munkabizottságának elnöke.
Emellett egy másik eset miatt figyelmeztetésben is részesítette a tévétársaságot a grémium. Bírságot szabtak ki a Best FM szolgáltatójára is.
Gyakorlatilag nem volt olyan megjelenési forma, amelyet nem a kormánypártok uraltak, derül ki a Kantar listaáras becsléséből.
Ezúttal rádiós frekvenciák ügyében nem született döntés.
Nagy a kormánypárti fölény.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.