fbpx
közmédia, mtva, székház. fotó: Ladányi András, Media1

KGB-t emlegető lejárató anyaggal ünnepli a Közmédia, hogy dupla győzelmet ért el a bíróságon és folytathatja a cenzúrákat

Jogerősen pert nyert a Kúrián a DK-val szemben a Duna Médiaszolgáltató (Közmédia), és eközben jogerőre emelkedett az a bírósági ítélet is, amelyet a Hatvani Járásbíróság hozott egy, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által, ugyancsak a Közmédia ellen indított perben. A legnagyobb ellenzéki párt és a legnagyobb hazai újságírószervezet is azt kifogásolta, hogy az MTI Országos Sajtószolgálat (OS) nem engedett ki egy-egy közleményt a benne foglalt bírálat miatt, vagyis cenzúra történt. Miután mindkét esetben az állami médiaszolgáltatónak adott igazat a bíróság, az állami médiaszolgáltató most a MÚOSZ-ról közölt lejárató anyaggal reagált a fejleményre.

Jogosan tagadta meg a Kúria szerint az MTI (Duna Médiaszolgáltató) Országos Sajtószolgálata (OS) a Demokratikus Koalíció  (DK) egyik korábbi közleményének kiadását. Az ítélet kimondta, hogy az OS üzemeltetőjének joga van minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amelyről feltételezhető, hogy az alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére – számolt be az MTI az MTVA ezzel kapcsolatos közléséről.

„A legmagasabb bírósági szerv döntése szerint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény nemzeti hírügynökségre vonatkozó rendelkezéseiből nem következik, hogy az OS szolgáltatás keretében bárkinek joga lenne követelni egy konkrét közlemény közzétételét”

– olvasható az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának közleményében. Mint írják, a DK előzőleg bírósághoz fordult, noha az Országos Sajtószolgálat szolgáltatásának igénybevételekor a közszolgálati médiaszolgáltató közlemény-megtagadási jogosultságát írásbeli szerződésben elismerte.

Az nem derül ki az MTVA közléséből, hogy konkrétan melyik közlemény kiadását tagadta meg az Országos Sajtószolgálat, de ismert, hogy az MTI meg szokta tagadni például az Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a gazdagodását firtató közleményeket arra hivatkozva, hogy az sértené Orbán vejének személyiségi jogait.

Mint ismert, az MTI OS szolgáltatásának lényege, hogy az előfizetők ezen keresztül kiadhatnak közleményeket és azok eljutnak a sajtóhoz, illetve az OS-re regisztrált felhasználóknak. A közleményeket a közmédia a „sima MTI hírszolgáltatáshoz” képest alapvetően szerkesztetlenül továbbítja, ennek ellenére számos esetben megtagadta az elmúlt időszakban közlemények továbbítását a szolgáltatási szabályzatának azon pontjára hivatkozva, hogy a közlemények nem sérthetik sem a közmédia, sem mások személyiségi jogait. Az MTI-s cenzúrákról ide kattintva számos információ található a Media1-en.

A MÚOSZ által indított perben is a Közmédia nyert, az ítélet immáron jogerős

A napokban egyébként fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett az az októberi bírósági ítélet is, amelyet a Hatvani Járásbíróság hozott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Közmédia közötti perben.

Egy letiltott közleményben a MÚOSZ a közmédia elmarasztalásáról szólt, amiért a Kossuth Rádió műsorvezetője tavaly októberben tényként kezelte egy fikciós elemekben bővelkedő film, az ElkXrtuk egyik állítását Dobrev Klára kapcsán.

A MÚOSZ arra hivatkozott az általa indított perben, hogy a közmédia jó erkölcsbe és a médiatörvénybe ütközően akadályozza meg az őt (adott esetben a Kossuth Rádiót) bíráló közlemények továbbítását az Országos Sajtószolgálaton keresztül, amikor cenzúrát gyakorol ezek felett. Kérte a MÚOSZ, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az MTI OS szolgáltatásra vonatkozó szerződés, illetve a kapcsolódó szabályzat azon pontja jogellenes és ezáltal semmis, amelyik lehetővé teszi, hogy a közmédiát bíráló közleményeket az MTI OS ne továbbíthassa.

Az eljáró bíróság azonban a Közmédiának adott igazat, mondván, az MTI OS szerződésében szerepel az a kitétel, hogy a közlemények nem sérthetik az állami médiavállalat érdekeit. A MÚOSZ-nak meg kell fizetnie 285.750 forint perköltséget.

Idén otóberben Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke a Media1 érdeklődésére már előre jelezte, hogy várhatóan nem fellebbeznek a Hatvani Járásbíróság ítélete ellen, noha nem értenek egyet azzal, azt hibásnak tartják, Kocsi Ilona azonban azt mondta, kifejezetten rossznak látták az esélyeiket arra, hogy másodfokon a bíróság kijavítsa az ítéletet, és nem akartak újabb százezreket fizetni perköltségként.

„Nem állunk olyan jól, hogy pénzt dobjunk ki az ablakon, ugyanakkor amíg megy a per, újra és újra rá lehet világítani arra, hogy a jelenlegi szabályok szerint a közmédiát a közmédiában nem lehet bírálni, mert azzal szerintük sértjük a jó hírnevét, az üzleti érdekeit.  A kérdés az, ki sérti a közmédia jó hírnevét, üzleti érdekeit: az, aki rávilágít, hogy működése esetenként nem felel meg a tárgyilagos, pontos, hiteles tájékoztatás követelményeinek – ezt tette a MÚOSZ – , vagy az, aki félretájékoztat – ez történt a Kossuth Rádió esetében. Az MTI OS szabályzata ellentmondásos: miközben joguk van arra, hogy ne közöljenek olyan tartalmakat, amelyek megítélésük szerint sértik a szabályzatot, aközben elhatárolódnak a közölt tartalom valóságtartalmától, azaz a tartalomért minden felelősség a hírt szolgáltatót terheli. Ez az anyagiakra is vonatkozik.”

Végül tehát a MÚOSZ nem fellebbezett, így emelkedett jogerőre a napokban a Hatvanban született ítélet, amely jogszerűnek nevezi az MTI OS-nél történteket.

Zöldlámpát kapcsolt a bíróság az MTI-s cenzúráknak a MÚOSZ által indított perben

KGB-zni kezdett a Hirado.hu a peres győzelme után

A hirado.hu most az ügy kapcsán lejárató anyagot közöl a Magyar Újságírók Országos Szövetsége kapcsán, az előzményeket is figyelembe véve 1896 óta működő legnagyobb hazai újságírói szervezetet a KGB-vel is megpróbálják összemosni, valamint politikai támadást emlegetnek, amiért a MÚOSZ bíróságra vitte az MTI-s ügyet. Felemlegeti a hirado.hu az újságírói szervezet kapcsán azt is, hogy a MÚOSZ elnöke lehetett Eötvös Pál, a Népszabadság volt főszerkesztője, miután a Teller Edének tulajdonított, ám utóbb megkérdőjelezett hitelességű levél megjelent, de felróják azt is, hogy Vicsek Ferenc, a Klubrádió egykori főszerkesztője fontos tisztséget tölt be a MÚOSZ vezetésében, és furcsállják azt is, hogy a Magyar Hangtól is van tag az elnökség tagjai között.

A közmédia vezérigazgatója nem lát problémát abban, hogy az M1 Híradó egy konteós riportjában olyanokat állított, hogy Gyurcsány szervezte az október 23-i tanártüntetést

További hírek érhetők el a Media1-en.  Megtalál minket Facebookon is.

A közmédia gyártóbázisa Óbudán. Fotó: Ladányi András / Media1
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások