A megszokott gyakorlatától eltérően a heti, keddi ülését követően ezúttal péntek estig sem küldött ki sajtóközleményt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, így ha a Media1 nem figyel fel a médiahatóság honlapján az információra, talán sikerül is titokban tartani a sajtó elől, hogy a grémium e heti ülésén 100 ezer forintra bírságolta a HírTV médiaszolgáltatóját és 50 ezer forintra a Karc FM-et, amiért a Paláver című műsorában trágár kifejezések, durva szavak hangzottak el, és a médiaszolgáltató a műsorszámot a médiatörvény vonatkozó előírásainak megsértésével nem látta el 16-os korhatári besorolással, valamint nem 21 óra és hajnali 5 óra között sugározta, ahogy ilyen esetben szükséges. Ehelyett a HírTV-n délutáni időpontban, 15:30 körül, míg a Karc FM-en 16 óra tájban hangzottak el a kifejezések, amikor kiskorúak is a készülékek előtt tartózkodhattak.
A Médiatanács egyébként nem siette el a médiaszolgáltatók megbírságolását, ugyanis a Media1 információi szerint a csúnya beszéd még 2021. szeptember 20-án, vagyis hónapokkal ezelőtt történt a „keresztény-konzervatív és polgári” hírcsatornán és rádióban, de csak mostanra jutott el addig a grémium, hogy meghozza elmarasztaló határozatát benne a csekély összegű bírsággal.
Egyébként arról, hogy milyen trágárkodások hangzanak el manapság a HírTV-ben anélkül, hogy a Médiatanács megbírságolna a kormánypárti Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) médiaszolgáltatóját, nemrég egy könyv is megjelent Gyuricza Pétertől, az ORTT volt tagjától, aki a Media1 podcastjának vendégeként is idézett ezekből, de ezek olyan nyomdafestéket nem tűrő kifejezések, hogy a beszélgetésben bizonyos szavakat inkább kisípoltunk.
Bírságot kapott a Karcag FM is
A Médiatanács e heti ülésén ezenkívül 30 ezer forintra bírságolta meg a Karcag FM médiaszolgáltatóját is, amiért a hatósági szerződésében vállaltakhoz képest kevesebb szöveget és magyar zenét, továbbá közszolgálati és a helyi közönséghez szóló műsort, valamint több zenét tett közzé amellett, hogy száz alkalommal úgy adott le társadalmi célú reklámot, hogy nem nevezte meg annak megrendelőjét.
Visszaadják a több éve törvénytelenül elnémított Budaörs Rádiónak a frekvenciáját
Mint arról a Media1 más forrásból már beszámolt, eldőlt a Médiatanács e heti ülésén az is, hogy mégiscsak győztesnek nyilvánítja a budaörsi frekvenciapályázaton a Budaörs Rádiót, amelyet a Kúria közel egy éve megszületett ítélete szerint törvénytelenül némított el a Médiatanács még 2019-ben, amikor Koltay András, a Médiatanács mostani elnöke is tagja volt a médiaszabályozó testületnek.
A Budaörs Rádió kálváriájáról és mostani „rehabilitálásának” körülményeiről itt található részletes mai cikkünk.
Mostanra az NMHH honlapján is megjelent ezzel kapcsolatban annyi, hogy a helyi vételkörzetű Budaörs 104,8 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázati eljárás nyertese a Hunicom Stúdió Kft. lett, de azt a nem lényegtelen körülményt a Médiatanács elhallgatta, hogy azután hirdettek nyertest, hogy a Kúria egy évvel ezelőtt kimondta, hogy korábban törvénytelenül zárták ki a pályázót, amely 2019-ig 12 éven át használta az adott frekvenciát.

A Media1 még péntek reggel az alábbi kérdéseket küldte az ügyben az NMHH kommunikációs igazgatóságán keresztül Koltay Andrásnak, a Médiatanács elnökének:
- Koltay András, a Médiatanács mostani elnöke, mint a Budaörs Rádiót elnémító korábbi Médiatanács tagja tervezi-e, hogy bocsánatot kér a Budaörs Rádió egykori hallgatóitól, akiket 2019-es határozatával megfosztott a Médiatanács a szórakozási, tájékozódási lehetőségétől az elmúlt 3 évben?
- Hogyan tervezik kárpótolni a rádió médiaszolgáltatóját és azokat a rádiósokat, akiket a Médiatanács a Fővárosi Törvényszék és a Kúria által utóbb törvénytelennek minősített döntése rosszul érintett, és akiknek kárt okozott a grémium 2019-es döntése?
- Nem érez-e lelkiismeret-furdalást Koltay András, amiért ilyen jogsértő eljáráshoz adta a nevét, ami a rádióval történt, és amiről a Kúria kimondta, hogy az törvénytelen volt?
- Ilyen előzmények után, hogy korábban tagja volt egy ilyen törvénytelen eljárásban résztvevő testületnek, alkalmasnak érzi-e magát Koltay András a Médiatanács és az NMHH további vezetésére?
- Mi tartott közel egy évig, hogy a Kúria jogerős ítéletének megfelelően visszaadják a rádiónak a törvénytelenül elvett frekvenciáját?
- A történtek után beszélhetünk-e még médiaszabadságról, hogy a Médiatanács megvonhatta egy médiaszolgáltató működési engedélyét, megsértve a vonatkozó törvényeket?
Az NMHH azonban péntek estig sem reagált a megkeresésünkre.
Egyúttal megkérdezzük most azt is a hatóságtól, hogy mi az oka, hogy a HírTV és a Karc FM megbírságolásáról szóló heti közleményüket ezúttal nem juttatták el részünkre. Addig is, amíg válaszolnak, olvasóink figyelmébe ajánljuk, az NMHH múlt heti közleményének furcsaságait.
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon.