fbpx
Pesti Hírlap

Bírálja a Pesti Hírlapot a 444

A 444 szerint a héten többször is a kormányzati kommunikációval összhangban lévő tartalom jelent meg a nemrég tulajdonosváltáson átesett Pesti Hírlapban, ahol egy ideje már állami hirdetések is megtalálhatók.

Bírálja a 444.hu a Michaeli, Schwartz & Brit Media kiadóhoz tartozó, Budapest utcáin ingyenesen terjesztett Pesti Hírlapot. A 444 a Pesti Hírlap hétfői címlapjára hívja fel a figyelmet, mely Márky-Zay Péter még 2019-ben elmondott gondolatait idézte fel arról, mit gondol arról, szabad-e megütni a gyermekeket.

 

A Pesti Hírlap 2021.10.11-én megjelent számának címlapja.
A Pesti Hírlap 2021.10.11-én megjelent számának címlapja. Fotó: Pesti Hírlap

A kommentár és fotó nélküli címlap után a 444.hu belelapozott a napilap belsejébe is, amelyben egy terjedelmes cikk foglalkozott azzal, hogy „sorban állnak a közéleti személyiségek Dobrev Klára mögött, szemben Márki-Zay Péterrel, akit úgy tűnik, hiába támogat Karácsony Gergely, más nemigen hajlandó”.

A 444 cikke hozzátette, hogy bár nem lett Metropol a lapból, de úgy lett ellenzéki az újság, „ahogy azt a kormánynál szeretik”. Emellett több kormányzati hirdetést is felfedezni véltek az újságban.

Kedden már a címoldal is egy egészoldalas Szerencsejáték Zrt. hirdetés volt, de készült egy belső címlap is, rajta Dobrev Klárával:

A Pesti Hírlap 2021.10.12-én megjelent számának (belső) címlapja.
A Pesti Hírlap 2021.10.12-én megjelent számának (belső) címlapja. Fotó: Pesti Hírlap

A lapszám 7. oldalán riport is olvasható Dobrev Klára tatabányai fórumáról. A 444 ezt azért tartja érdekesnek, mert hasonlóan pozitív hangvételű cikk jelent meg Dobrevről kedden a kormánymédiához tartozó Magyar Nemzetben is.

A 444.hu szerint az állami hirdetések ügyében „a Nemzeti Kommunikációs Hivatalt miniszterként felügyelő Rogán Antal hoz döntést, és ő ezt nem szokta a véletlenre bízni”.

A Media1 elérte a kiadó vezetőjét, de nem kívánt reagálni a 444 megjegyzéseire.

A 444 felidézte a Media1 korábbi hírét arról, hogy a rendszeres terjesztést 2020 januárjában megkezdő Pesti Hírlap kiadójába (ahová a 168 Óra, a Neokohn és az ELLE divatlap is tartozik, valamint kisebbségi tulajdonrészük van a Klubrádióban is) idén nyáron beszállt Rogán Antal izraeli-grúz barátja, Shabi Michaeli üzletember Milkovics Pál mellé. Michaeli azonban azt mondta akkor a Media1-nek adott interjúban, médiabefektetésének nincs köze Rogánhoz fűződő barátságához.

Mint arról néhány nappal ezelőtt a Media1 elsőként beszámolt, a Pesti Hírlap mintájára vidéki lapok indítását is tervezi a Michaeli, Schwartz & Brit Media.

Frissítés 13:45

A Media1 megtudta, hogy a Pesti Hírlap ma újabb, Márki-Zay Pétertől származó két éves idézettel jelentkezik címlapján. Az új címlapról itt található meg írásunk és egy fénykép.

.

További híreket talál a Media1-en!

Borító: Pesti Hírlap egy terjesztőponton korábban
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások