fbpx
Czeglédy Csaba

Egyszerre közölt 19 kormánypárti újság helyreigazítást Czeglédy Csabáról

Azt állították a politikusról, hogy arra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon, hogy elkapta a koronavírust.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Előzőleg több megyei napilap, köztük a kisalfold.hu, a Vaol (Vas megyei hírportál), a Baon Bács-Kiskun megyei hírportál és a Boon Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál is közzétette azt az írást, amely hamisan állította, hogy Dobrev Klára maszk nélkül indult országjárásra, és Czeglédy Csabával is találkozott, aki azért nem jelent meg a bíróságon, mert elkapta a koronavírust.

A lapok ezt igazították helyre most, ugyanis Czeglédynek meg sem kellett jelennie a tárgyaláson.

A helyreigazító közleményben a következő olvasható:

„2021. március 9. napján e felületünkön közzétett »Dobrev először hazudott, most pedig nagyon beteg« című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy dr. Czeglédy Csaba arra hivatkozva nem jelent meg a bíróság előtt, hogy elkapta a koronavírust. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Czeglédy Csabát nem idézte tárgyalásra a bíróság, így azon megjelennie sem kellett.”

Czeglédy Csaba a Facebook oldalán osztotta meg, hogy mind a 19 oldal, amelyik megjelenítette ugyanazt a cikket, közölte a helyreigazítást.

Az érintett lapok a kormányközeli KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) / Mediaworks lapjai.

További híreket olvashat a Media1-en.

Borítókép: Czeglédy Csaba Fotó: YouTube/vtvszeged
Szóljon hozzá!