Az elsőfokú bírósági ítélet szerint nem követett el jogsértést az Átlátszó, amikor az ATV-ben bekövetkezett tulajdonosi változásokról szóló „Szegény hívek gazdag papja: Németh Sándor tényleg hazavitte az ATV többségi tulajdonrészét” című cikkükben felhasználták Németh Sándor és Kauzál Alexandra képét – számol be a számára kedvező bírósági fejleményről az Átlátszó.
Az ATV tulajdonosa és a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és lánya azzal érveltek a bíróságon, hogy a lap által közzétett kép családtagokat ábrázol egy interjú szituációban, de szerintük az, hogy egy másik anyag illusztrációjaként a Facebookon, azaz a közösségi médiás felületen ők közzétették a képet, még nem jelenti az engedély nélküli további felhasználás lehetőségét. Úgy vélték, az Átlátszó megsértette a képmáshoz fűződő jogukat.
A felperesek azt kérték, az Átlátszó törölje a per alapjául szolgáló képet, és a jövőbeni felhasználását a bíróság tiltsa meg.
Az Átlátszó a perben az Emberi Jogok Európai Bíróságának a von Hannover v. Germany ügyben kifejtett szempontrendszerére támaszkodott, és azt állította, hogy ebben a konkrét esetben a kép felhasználása engedély nélkül is jogszerű.
A Fővárosi Törvényszék a lapnak kedvező döntést azzal indokolta, hogy a kép publikálása a cikk tárgyát képező közéleti vitához hozzájárul, mivel a kulcsszereplőket és azok egymáshoz való közvetlen viszonyát szemlélteti, valamint megállapította azt is, hogy a felperesek ismert közszereplőknek minősülnek. Továbbá kimondta a bíróság, hogy az ATV tulajdonosi hátterének a változása a közügyek közé tartozik.
A bíróság Németh Sándort és Kauzál Alexandrát 80 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte, de a lap várakozása az, hogy a per itt nem ér véget, vagyis jogorvoslat lehetséges a két felperes által.
További hírek olvashatók a Media1.hu-n!