
A hír igaz: Bochkor Gábor reggeli műsort kap a kormányközeli Retro Rádiónál
Korábban az egyik bulvárlap már azt is híresztelte, hogy a Sláger FM-hez igazol, de a mostani információt a Media1 forrásai is megerősítették.

Korábban az egyik bulvárlap már azt is híresztelte, hogy a Sláger FM-hez igazol, de a mostani információt a Media1 forrásai is megerősítették.

A Media1 érdeklődésére a tévécsatornánál azt mondták, az ismert médiaszemélyiségnek jelentős feladatai lesznek.

Pereszlényi Péter három hete adta be a felmondását.

Dull Szabolcs, a ma elbocsátott főszerkesztő állítása szerint fizettek volna neki, csak menjen el inkább szép csendben, közös megegyezéssel. Egy videóban beszélt erről, nem sokkal azelőtt, hogy el kellett hagynia az Index épületét, ahol munkatársai tapssal búcsúztak tőle.

Dull Szabolcs azt mondja, az elmúlt hetek eseményei meggyőzték arról, hogy szüksége van Magyarországnak egy olyan médiumra, ahol nem lopakodó erők határoznak arról, mi kerülhet az újságba. Szerinte a veszélyjelző barométer indokolt volt.

Azt írják, maguk is csak nemrég értesültek arról, hogy munkatársuk az Index.hu igazgatóságának lesz a tagja, de a lapjuk működését a távozás nem érinti.

Ezt Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke jelentette be pár perccel ezelőtt. Más változások is vannak, ami az igazgatóságot érinti.

Burka Szilvia lett a Praktiker marketing és online szolgáltatások igazgatója.

Összeállt a hivatalosan csak augusztus 1-jén induló, de egyes szolgáltatóknál már elérhető Arena4 NFL-stábja.

A műsorvezető közölte, hogy életében először maga döntött a felmondás mellett.