Laufer Tamás, az IVSZ újraválaszott elnöke a közgyűlésen.

Több mint 10 év után lemondott Laufer Tamás, az IVSZ elnöke

Laufer Tamás 2010 májusa óta volt az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért elnöke.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on skype
Share on email

Az IVSZ az elnök lemondása kapcsán a Media1-hez eljuttatott közleményében jelezte: Laufer Tamás az augusztus végén esedékes éves közgyűléséig még ellátja az IVSZ elnöki feladatait, majd ezt követően szívesen részt vesz a szervezet munkájában tiszteletbeli elnökként és akár elnökségi tagként.

Közleményében az IVSZ Laufert méltatva azt írja: az elnök vezetésével az IVSZ az ország legmeghatározóbb szakmai szervezetévé vált, amely az elmúlt évtized alatt a digitalizáció fontosságának hangsúlyozásával, azt a gazdaság fejlődésének fókuszba állításával jelentős eredményeket ért el. Az elnökség, a munkacsoportok, a tagság, illetve az IVSZ iroda elmúlt évtizedes közös munkája nyomán átfogó stratégiák, szakmai alapdokumentumok, programok születtek és olyan rendezvények keltek életre, amelyek képesek voltak elindítani, segíteni, majd egyre gyorsítani a magyar gazdaság digitalizációját.

„Az elmúlt 10 év alatt informatikai ágazati szövetségből a digitalizáció szövetségévé váltunk, teljes ágazatok digitalizációjának megszületésénél bábáskodtunk. Az informatikusok képzését, majd a teljes lakosság és a kkv-k digitális képességének fejlesztését támogató programok létrehozását ösztönöztük, számos, ma már működő javaslatot indítványoztunk” – tekintette át ezt az időszakot Laufer Tamás.

Az IVSZ közleménye szerint Laufer Tamás elnöksége alatt sikeresen emelt szót az internetadó bevezetése ellen, amivel hatalmas akadály hárult el az ország digitális fejlődése elől, illetve a leköszönő elnök újító ötleteinek egyik eredménye az üzemmérnök informatikus szak létrejötte. Az elmúlt évtizedben látott napvilágot a Digitális Oktatási, Export, valamint Agrár Stratégia, amelyek meghatározó, több évre szóló szakmai dokumentumokként a mai napig alakítják a szakmai szervezetek, a kormányzat, illetve a piac munkáját és szemléletmódját. A meghatározó mozzanatok közé tartozik az IVSZ digitális gazdaság súlyának mérésére irányuló kutatása, amely az elmúlt években kétszer is hasznos és értékes adatokkal segítette a tagokat, valamint a piac szereplőit.

Az IVSZ számos kiemelt szakmai projektben vett, illetve jelenleg is vesz részt a digitális oktatás, munkaerő, az innováció, az Ipar4.0, valamint a felnőttképzés területén. A Millenáris Startup Campus elindításával a startup közösség is szerves részévé vált az IVSZ, illetve az elnök munkájának, mely folyamat a nemrég bejelentett Startup Hungaryval teljesedett ki. A fentiek mellett legalább ekkora jelentőséget kaptak Laufer Tamás elnöki ciklusaiban a szakmai konferenciák. A MENTA tavaly a 26., a DigitALL-t felváltó SMART pedig idén második alkalommal adott teret az iparág és a piac találkozásának – írja az IVSZ, hozzátéve, hogy Laufer Tamás személyesen vett részt az EU koronavírus-járvány kapcsán életre hívott szakmai bizottságának munkájában, ahol közvetlenül adta át tapasztalatait, tanácsait az EU vezetőinek a piac újraindításával kapcsolatban.

Az IVSZ úgy véli, hogy az elmúlt 10 évben Laufer Tamás elnöksége alatt az IVSZ olyan biztos alapokat tett le, majd arra építve olyan eredményeket és elismertséget ért el, ami a szervezetet Magyarország legnagyobb jelentőségű szakmai szövetségévé tette. Az IVSZ erős, aktív elnökséggel rendelkező, egyértelmű küldetés és stratégia mentén működő szakmai szervezet, amely a jövőben is hasonlóan tudatosan építi tovább a digitális gazdaságot. Laufer Tamás vezetésével egy erős, tudatos szervezet épült, amely képes továbbmenni a kijelölt úton.

„Büszke vagyok az elmúlt 10 évre, és hálás azért, hogy kiváló emberekkel dolgozhattam együtt. Biztos vagyok benne, hogy a leendő elnök magáénak vallja az IVSZ vízióját, céljait és a szövetség hiteles vezetőjeként folytatja a 30 éves IVSZ menetelését” – búcsúzott Laufer Tamás.

További hírek olvashatók a Media1-en!

Borító: Laufer Tamás, az IVSZ újraválaszott elnöke a közgyűlésen 2019-ben. Fotó: archív

Szóljon hozzá!