
Távozik Kisó és Kovács Áron, a SzerencseSzombat két műsorvezetője
A Kisóként ismert Kiss Orsi 9 éven át vezette a lottóhúzásokhoz kapcsolódó zenés showműsort.

A Kisóként ismert Kiss Orsi 9 éven át vezette a lottóhúzásokhoz kapcsolódó zenés showműsort.

Pedig épp pár napja jelentették be, hogy mely műsorban lesz látható a műsorvezető az ősztől a csatornán.

Várhatóan a nyomtatott hetilapban és a kiadó két online termékében is olvashatjuk majd Dezső András írásait, ráadásul épp könyvet is ír. A HVG kiadója más újságírókkal is tárgyalásban van.


M. László Ferencnek már meg is jelent írása a napilapban.

A szakember 2011-ben érkezett a céghez, olyan ügyfelek megszerzésében vállalt részt, mint az Adidas vagy a Mars

A Retro Rádió ma jelentette be hivatalosan a műsor indulásának dátumát és címét.

A 20 fő körüli fejlesztési csapatból 6-an távoznak, köztük egy kulcsfigura is. A Media1 ennek kapcsán kereste meg az Indamedia Csoport egyik vezetőjét, aki némiképp árnyalta a képet, ami a témával foglalkozó első sajtóhírekből kitűnt.

A 2020-as esztendő első napjaiban nem sokan fogadtak volna rá, hogy rövidesen ennyire markánsan fognak átalakulni a mindennapjaink. A koronavírus válság viszont fenekestől forgatta fel az egyes iparágak helyzetét. (x)

Győr a koronavírus-válság bizonyos szempontból egyik legnagyobb vesztese. A város környéki ipari parkok egy része bezárni kényszerült, és az egyetem is digitális rendszerben dolgozott tovább. Sokan nem tehették meg, hogy fizetik a városi albérletüket, és mivel hosszú távon a helyzet bizonytalanná vált, rengetegen döntöttek úgy, hogy inkább piacra viszik a lakásaikat. (x)