fbpx
Vinnai Balázs, az IVSZ új elnöke

Vinnai Balázs lett az IVSZ új elnöke

A szervezetet 10 éven át irányító, nemrégiben lemondott Laufer Tamás számára tiszteletbeli elnöki pozíciót szavazott meg a szervezet közgyűlése.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

Az IVSZ – Szövetség a Digitális Gazdaságért augusztus 27-én tartotta éves közgyűlését, ahol megválasztották a szervezetet 10 éven át irányító, lemondását néhány hete bejelentő Laufer Tamás utódját is. A tagság Vinnai Balázsnak szavazott bizalmat, így a 42 éves szakember vezetheti a következő három évben elnökként az IVSZ munkáját.

Az IVSZ Media1-hez eljuttatott közleménye szerint az elnökség munkájában több mint egy évtizede részt vevő Vinnai Balázs IVSZ-es tervei között szerepel a kormányzattal való hatékonyabb együttműködés kialakítása az IKT szektor fejlesztésének területén, a KKV-k és startupok képviselete, a határon túli piacszerzési esélyeinek javítása, valamint a jelentősebb, összgazdasági érdekeket képviselő infrastrukturális fejlesztések és projektek felkarolása.

Az IVSZ új elnöke még tizenévesen alapította első cégét, a digitális banki termékek és webes alkalmazások specialistájává váló IND-t, amit 2013-ban vásárolt fel egy brit pénzügyi szoftvercég. 2017-től két és fél éven át alelnökként vezette a világ harmadik legnagyobb pénzügyi technológiával foglalkozó vállalatát, a Finastrát. Ezzel párhuzamosan társaival megalapította a Codecool programozó iskolát, amely mellett olyan hazai projekteket, cégeket menedzsel mint a pénzügyi szoftverekkel és digitális banki értékesítéssel foglalkozó W.UP, valamint a BnL Start Partners startup-inkubátor.

A szervezet közgyűlése nem csak új elnököt választott, de elfogadta a 2019-es beszámolót, illetve a 2020-as költségvetést. Sor került a távközlési, valamint informatikai tagozatvezetők megválasztására: e két pozícióban dr. Pete Gábornak (Vodafone Magyarország Zrt.) és Vityi Péternek (Kürt Akadémia Kft.) szavazott bizalmat a közgyűlés. A tagság általános elnökségi tagnak választotta meg Deliága Ákost (Talk-A-Bot), Fazekas Barbarát (METU), Mátrai Gábort (KGM-Invest Kft.), valamint Nieder Jenőt (PortfoLion Zrt.). Végül Vinnai Balázs javaslatára a közgyűlés tiszteletbeli elnöki pozíciót szavazott meg Laufer Tamásnak.

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!