Karrier

Arató András, a Klubrádió elnöke az Újpest TV Korrekt című műsorában

168 Óra: Megpróbálta kirúgatni főállásából Arató András, a Klubrádió tulajdonosa a Jelen egyik újságíróját

A 168 Óra több forrásának egybehangzó állítása szerint ki akarta rúgatni a Jelen című kormánykritikus hetilapnál betöltött főállásából Ónody-Molnár Dóra újságírót Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa, aki ennek érdekében fel is hívta Lakner Zoltán főszerkesztőt. A hívás tényét Arató is elismerte, amit azzal magyarázott, hogy véleménye szerint az újságíró összeférhetetlenségi állapotba került amiatt, hogy heti egy alkalommal ő vezeti a Beszóló című interaktív műsort a Spirit FM-en. A Jelen főszerkesztője nem engedett Arató beavatkozási kísérletének.

Pusztay András, az Index.hu vezérigazgatója.

A Telexhez igazolt az Index egykori vezérigazgatója

Pusztay András még a tavaly nyári indexes események kezdetén, egy hónappal a főszerkesztő, Dull Szabolcs kirúgását és a szerkesztőség tömeges felmondását megelőzően mondott le az Index.hu Zrt. vezérigazgatói posztjáról, miután nem értett egyet a cégnél elindult folyamatokkal.

intimázs, tantrikus masszázs

Találkozás önmagaddal – a tantrikus masszázs gyógyító ereje (x)

Mindennapi életünk során folyamatos kihívásokkal találkozunk, melyeknek mindenki a saját tudása és képességei szerint igyekszik megfelelni. Míg a szakmai előmenetelünket befolyásoló tényezők nagy része tanulható, addig azt gondoljuk, hogy privát életünk alakulása nagyban függ velünk született lelki alkatunktól, mely egy életen át jellemez minket.

Dirk Gerkens interjút ad a New Europe Market riporterének

Új pozíciót kapott Dirk Gerkens, a TV2 volt vezérigazgatója

A Media1 megtudta azt is, hogy még mindig tart az a több éve húzódó bírósági per, amelyben az RTL Magyarország állítólagos pénzügyi visszaélésekre hivatkozva mintegy 150 millió forintot követel Dirk Gerkenstől az alapján a korszak alapján, amikor a TV2 Zrt. előtt Gerkens az M-RTL Zrt.-t irányította.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások