fbpx
A legbefolyásosabb médiavezetők top50-es listájának első néhány helyezettje

Megjelent a legbefolyásosabb hazai médiavezetők toplistája

Nem forgatta fel a koronavírus-járvány a befolyásos médiaszereplők listáját: miközben a reklámköltéseknek odavágott a pandémia, a médiaipari vezetők nagyrészt járványállónak bizonyultak.

Miközben a reklámköltések csökkentek a koronavírus-járvány hatására, a pandémia a médiapiac legbefolyásosabb vezetőinek személyeire nem volt jelentős befolyással – derül ki a Marketing&Média című kommunikációs szaklap által idén tizennegyedik alkalommal összeállított rangsorból.  Az újság által felkért zsűri szavazatai alapján készített Top 50-es rangsorba idén is a médiaiparág szempontjából legmeghatározóbb médiatulajdonosok, médiavállalatok irányítói, tartalomgyártók, ügynökségvezetők, szakmai szervezetek vezetői, illetve nagyvállalatok topvezetői és marketingigazgatói kerültek.

A legbefolyásosabb médiaipari szereplőket tartalmazó listán a televíziós és digitális területen dolgozó vezetők aránya 2021-ben már 70 százalékos, ami jól mutatja ennek a két szegmensnek a dominanciáját. A korábbi évhez képest nőtt valamelyest az ügynökségi vezetők súlya, és némileg csökkent a telekommunikációs szakemberek részaránya. Idén tovább bővült a nők száma a befolyásosnak ítélt vezetők között, így arányuk már elérte a 30 százalékot.

Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője elmondta, hogy a listán viszonylag sok járványállónak bizonyult médiavállalat vezetője szerepel, ezért is érintette kevésbé a pandémia a befolyásos médiaszereplőket. Miközben ugyanis bizonyos területeken (így például a rádiós és nyomtatott szegmensben, valamint különösen a mozis piacon) jelentősebb volt a reklámköltések csökkenése, a Top 50-ben meghatározó televíziós és digitális piacot kevésbé érintette a reklámköltések pandémia miatti csökkenése.

A korábbi évekhez hasonlóan a lista vezető helye idén is a legnagyobb kereskedelmi televíziók első emberei között dőlt el. A szakmai zsűri végül ismét Vidus Gabriellának, az RTL Magyarország vezérigazgatójának ítélte meg a toplista első helyét. A rangsor eddigi történetében a 2018-as esztendő volt az egyetlen kivétel, amikor nem RTL-es vezér szerepelt az élen: ekkor a néhai Andy Vajna lett az első, aki nem pusztán a TV2 Média Csoport, hanem a Rádió 1 és a Lapcom tulajdonosa is volt.

Mivel a TV2 Csoport jelentősen megerősödött az elmúlt évben, szoros küzdelemben végzett a második helyen Vaszily Miklós, a TV2 Média Csoport igazgatósági elnöke, az Index.hu-t tulajdonló Indamedia társtulajdonosa, aki a Pesti TV-nek is tulajdonosa.

A tavalyi harmadik és negyedik helyek cseréjével lett dobogós Guttengéber Csaba, az Atmedia ügyvezetője.

A negyedik idén Gulyás János, a Wavemaker Hungary ügyvezetője, aki a Magyar Reklámszövetség elnöke is.

Balásy Gyula, a Lounge Group ügyvezető-tulajdonosa négy pozíciót előre lépve szerezte meg az ötödik helyet, és Rékasi Tibor a Magyar Telekom vezérigazgatója is javított tavalyhoz képest, idén a hatodik helyet foglalja el a ranglistán.

Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa megőrizte hetedik helyét.

Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója ezúttal a nyolcadik helyet tudta megszerezni.

A top tíz másik RTL-es szereplőjét, Kolosi Péter RTL-es programigazgató-vezérigazgató-helyettest ezúttal kilencediknek szavazta meg a zsűri.

Újonnan került be az összeállításba Szabó László, a Mediaworks Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki az idei Top 50 legjobb helyen kezdő „újoncaként” a tizedik helyen debütált.

A tíz legbefolyásosabb szereplő

Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban

1.
Vidus Gabriella
RTL Magyarország

2.
Vaszily Miklós
TV2 Csoport, Indamedia

3.
Guttengéber Csaba
Atmedia

4.
Gulyás János
Wavemaker, MRSZ

5.
Balásy Gyula
Lounge Group

6.
Rékasi Tibor
Magyar Telekom

7.
Varga Zoltán
Central Médiacsoport

8.
Pavel Stanchev
TV2 Csoport

9.
Kolosi Péter
RTL Magyarország

10.
Szabó László
Mediaworks

Médiavállalatok, ügynökségek, telekommunikáció a sorrend

Idén a médiavállalatok, ügynökségek és telekommunikációs cégek adják a listán szereplő vezetők 80 százalékát. Ezen belül a médiavállalatok aránya meghatározó, jelenleg a rangsor 42 százaléka tartozik ide, a média- és reklámügynökségi vezetők 26 százalékot, a telekommunikációs cégek szakemberei pedig 12 százalékot tesznek ki a rangsorból. A telekom cégek médiaipari befolyásának magyarázata, hogy jelentős hirdetők, valamint a műsorterjesztési piac uraiként jelentős hatásuk van arra, hogy mely tévécsatornák, milyen áron juthatnak el a közönséghez.

A tartalomgyártóknak alig jutott hely

Miközben tavaly növekedett valamelyest, idén ismét csökkent a kifejezetten tartalomkészítéssel foglalkozó szakemberek száma a listán, ezúttal már csak ketten vannak: Munk Veronika, a Telex társfőszerkesztője elsőként került a Top 50-be, valamint Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője is ebbe a körbe sorolható.

Idén rekordot döntöttek a nők

Soha nem volt még ennyi nő a rangsorban, mint az idén: összesen tizenöt, azaz a lista harminc százalékát hölgyek teszik ki. Közülük Vidus Gabriella immár hatodik alkalommal lett a legbefolyásosabb médiapiaci szereplő, ketten pedig – a már említett Munk Veronika, a Telex társfőszerkesztője, valamint Samu Tímea, a JCDecaux Hungary Zrt. társvezérigazgatója most először szerepelnek a Top 50-ben.

A „Top 50 – A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban” teljes lista a 2021. május 27-én megjelenő Marketing&Média kommunikációs szaklapban olvasható.

Még több hír található a Media1-en! Iratkozzon fel a Media1 hírlevelére!

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások