
Változások a Kreatív stábjában
Távozott nemrég Szerényi Szabolcs főszerkesztő-helyettes, de most új online vezető szerkesztő csatlakozott, és van más változás is.
Távozott nemrég Szerényi Szabolcs főszerkesztő-helyettes, de most új online vezető szerkesztő csatlakozott, és van más változás is.
Az április második felében nagy sajtóvisszhang mellett bejelentett Gát György mostanra máris távozott a TV2 tavaly novemberben bemutatott napi sorozatának új showrunneri székéből.
A regionális értékesítési igazgató még hétfőn távozott a kormányközeli, nemrég vezérigazgató-váltáson átesett médiaholding éléről.
Baranyai Szabolcs a Nemzeti Filmintézetnél folytatja karrierjét hasonló pozícióban.
A Media1 információi szerint az új tulajdonosok egy végrehajtási eljárás során jutottak hozzá a céghez, majd visszahívták a médiavállalatot 2012 óta társügyvezetőként irányító Virágh Mártont, aki azonban a cégnél maradt, és állítása szerint ezután is részt vesz a cégvezetésben. Úgy tudjuk, komoly háború folyik az egyébként hosszú ideje veszteséges médiavállalat körül. Más fejlemények is vannak a cégnél: új főszerkesztőt neveztek ki a PC World élére, továbbá visszatért Balla Zoltán kereskedelmi igazgató. Kérdéses viszont, tudják-e folytatni az együttműködést a bevételeiket szállító hirdetésértékesítő házzal.
A múlt héten még azt mondták a cég sajtósai, csak az ügyvezető igazgatói székből távozott Bertók László (McFly), most viszont érdeklődésünkre már azt mondták, szerződést bontottak vele, távozik a programigazgatói posztról is, sőt rajta kívül Bazsa Péter zenei vezető is. Meg is nevezték az utódokat.
Liszkay Gábor néhány napja lemondott annak a médiabirodalomnak a vezetéséről, amelyet korábban Orbán Viktor rendeletben nyilváníttatott stratégiailag fontosnak, és így kivont a versenytörvény alól. Kelen Károly, a bezárt Népszabadság szerkesztője felvázolja a rendszerváltás utáni magyar sajtótörténet fontos szereplőjének tanulságos karrierútját távozása napján.
Házon belülről találták meg a távozó alapító-főszerkesztő, Kerényi György utódját. Közben minimum 15 fővel megszakadt a közös munka.
A Liszkay Gábor balatoni nyaralójában megalapított, majd több száz médiaterméket megszerző Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) közleményében méltatja a KESMA alá tartozó Mediaworks médiavállalat éléről távozó Liszkay Gábort.
Liszkay Gábor, a miniszterelnök médiaügyi jobbkeze ezt egy közleményben jelentette be pár perccel ezelőtt.