távozás

Veszprémy László Bernát Izrael szakértőként az Echo TV vendégeként

Lemondott Veszprémy László Bernát, a Neokohn főszerkesztő-helyettese (frissítve!)

A Századvéghez tartozó Migrációkutató Intézet és a Mandiner munkatársaként is ismert, erős NER-es kötődésekkel bíró eddigi főszerkesztő-helyettes távozik a laptól is. A Media1 Megyeri András Jonatán mb. főszerkesztőt kérdezte a Neokohn vezetésében történt változás okairól, majd Veszprémy László Bernát pontosította Megyeri András szavait.

Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés ügyvezetője a Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencián 2016-ban

28 év után visszavonul Vörös Csilla, a Nielsen Közönségmérés ügyvezetője

A Media1 megtudta, hogy a Magyarországon működő tévécsatornák nézettségét egyedüliként mérő céget 28 éve irányító Vörös Csilla ügyvezető hamarosan visszavonul. Az utódja a Vodafone-tól érkezik, és egy darabig Vörös Csilla társügyvezetőként, majd azután tanácsadóként fogja őt segíteni.

Kaszó Klára, az RTL Magyarország volt jogi igazgatója, a CLT-UFA S.A leváltott vezérigazgató-helyettese

Bíróságon vív egymással az RTL és Kaszó Klára, a médiavállalat volt jogi igazgatója, az RTL Csoport luxemburgi leányvállalatának volt vezérigazgató-helyettese

A volt RTL-es igazgató Luxemburgban zajló munkaügyi perében jelentős összeget követel jogszerűtlennek vélt három évvel ezelőtti elbocsátása kapcsán. Az üggyel párhuzamosan egy másik per is fut, utóbbi egy ügyvédi iroda és az RTL között. Az eddig csak szűk kör által ismert pereskedések részleteiről a Media1 ír elsőként.

Horváth Tamás (balra) az Erő és Elszántság 2017-es tüntetésén

Távozik a Vasarnap.hu nácirajongó főszerkesztője és az egyik szerző – a Neokohn megbocsátott a karlendítős munkatársának

Lemondott Horváth Tamás, az adóforintokból támogatott vasarnap.hu pár nappal ezelőtt kinevezett szélsőjobboldali főszerkesztője, és az egyik szerző, Kassab Adonis sem dolgozik többé a lapnak. Közben a Media1 megtudta, hogy a Neokohn nevű zsidó hír- és véleményoldal elfogadta újságírója, Gyenge Dániel bocsánatkérését, amiért náci kárlendítést tett néhány évvel ezelőtt és nyilas zászló előtt pózolt.

Földi Kovács Andrea, a HírTV volt műsorvezetője az utolsó adásban (jobbra), és Kocsis Máté fideszes frakcióvezető

Rendhagyóan búcsúzott el Földi-Kovács Andreától a HírTV és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (videó)

Az LMBTQ-ellenes törvényt védte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Magyarország élőben című műsor vendégeként, amikor a kormánypárti politikus a mondat közepén hirtelen témát váltva Földi-Kovács Andreát, a HírTV távozó műsorvezetőjét kezdte el válogatott jelzőkkel dicsérni. Egy időre a frakcióvezető át is vette a műsorvezetést, hogy egy bejátszást konferáljon fel.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások