fbpx
NSO Group.

Lemondott a Pegasus kémszoftvert gyártó NSO nemrég kinevezett vezérigazgatója

Isaac Benbenistit október végén bízták meg a Magyarországon is bevetetett izraeli kémszoftvert gyártó cég vezetésével.

Lemondott az NSO Group megbízott vezérigazgatója, miután az amerikai kereskedelmi minisztérium november elején feketelistára tette a vállalatot – írja a Telex.hu a Reuters izraeli értesülései nyomán.

Isaac Benbenistit, az NSO Group társelnökét október 31-én nevezték ki a vezetői posztra – hivatalosan azonban még nem töltötte be azt. A Haaretz információi szerint az NSO Group megerősítette a vezető távozását.

Mint arról a Media1 beszámolt, a Pegasus kémszoftvert is készítő vállalatot a Biden-kormányzat november elején tiltólistára helyezte, mivel úgy találták, hogy a kémszoftver fejlesztőjének működése ellentétes az amerikai külpolitika értékeivel és céljaival, emellett fenyegetést is jelenthet az Egyesült Államokra.

Az izraeli fejlesztésű kémszoftverrel Magyarországon több újságírót és médiatulajdonost is lehallgattak. A Media1 témában született valamennyi írását ide kattintva érheti el.

További híreket talál a Media1-en!

Borító: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások