
A Barátok közt egykori „Hoffer Misije” a Rádió 1 egyik vezetője lett
Halász Gábor korábban még kritikusa volt a Rádió 1 terjeszkedési módszereinek, pár hete azonban már egyik vezetője a rádiónak.
Halász Gábor korábban még kritikusa volt a Rádió 1 terjeszkedési módszereinek, pár hete azonban már egyik vezetője a rádiónak.
A kalocsai helyi rádió a napokban jelentős évfordulót ünnepelhet. Mindezt úgy, hogy megőrizték függetlenségüket, nem csatlakoztak hálózathoz és saját helyi híreik vannak. Váltottunk pár szót a tulajdonossal.
A Media1-nek nyilatkozott a Civil Rádió műsorvezetője a 444 cikkéről, mely szerint Fiala élő adásban követelte, hogy fizesse ki a számláját a rádiós saját betéti társaságát támogató Karácsony Gergely vezette Zuglói Önkormányzat. Fiala nyilatkozata szerint ezek nem „bűnös pénzek”, de elismerte, nem elegáns élő adásban követelni a pénzt. Még sok minden mást is mondott.
Az újraválasztott vezetőség egy mobilos újdonságot is bejelentett.
A nemrég indult közösségi rádióval kapcsolatban is nyilatkozott a miniszterelnök fia, egyben a Felház egyik alapítója, valamint Ember Illés, akivel közösen vezetik az egyházi mozgalmat.
A közterületi plakátpiac produkálta a legnagyobb növekedést a magyar reklámszektoron belül, de szépen növekedett az internet is. A tévés reklámtortán viszont nagyon érződik, hogy az állami költés stagnált.
A kormányközeli rádió helyén kezdi meg műsorát később egy másik kormányközeli rádió, várhatóan Best FM néven. Vélhetően hálózatot is építenek.
Aláírták a budapesti rádió hatósági szerződését, így további 7 évig az éterben maradhat a jazzt sugárzó rádió.
Bali Mónikával, a Manna FM programigazgatójával többek között arról beszélgetett a Media1, miből fizetik a 98,6 MHz-en sugárzó rádió költségeit, lesz-e állami reklámjuk, mi a koncepció lényege, hogy kerül a Felházat Orbán Gáspárral közösen alapító Prekopa Donát a rádióba, illetve szóba került az is, hogy a rádiót működtető céget miért adta oda Horváth Gergely, az alapító az alapítványnak.
A csütörtökön kirótt bírság következményeként, ha nem változik a médiatörvény, nem hosszabbíthatja meg a Rádió 1 médiaszolgáltatási engedélyét a Médiatanács 2023-ban. Erről azonban már egy másik Médiatanácsnak kell döntenie, a mandátumuk ugyanis hamarosan lejár és az nem hosszabbítható meg. A Fidesz még segíthet.