
A Klasszik Rádióban indít műsort a Danubia Zenekar karmestere
Hámori Máté péntekenként beszélget vendégeivel az ígéret szerint tulajdonképpen mindenről.

Hámori Máté péntekenként beszélget vendégeivel az ígéret szerint tulajdonképpen mindenről.

A Manna FM új, interneten elérhető kistestvére, a Palik László javaslatára létrejött ukrán nyelvű HelpU Radio az Ukrajnából menekülni kényszerülő embereket látja el hasznos információkkal. A cél az önzetlen segítségnyújtás a túléléshez.

Véglegesítette legutóbbi ülésén egy várpalotai és egy barcsi rádiós frekvencia pályázati felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, valamint megbüntetett két médiaszolgáltatót.

Egyelőre tesztüzemben, de már szól a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséghez tartozó Oltalom Rádió.

Közösségi, közösségépítő rádióról van szó, ahol a kormányon kívül bárki szót kaphat.

Guttengéber Csaba, az egyik legnagyobb hazai reklámértékesítő ház, a 45 tévécsatorna és számos rádió reklámidejét, valamint egyre több online portál reklámhelyeit értékesítő, és egy ideje már podcastokkal is foglalkozó, 40 milliárd forint feletti árbevételű Atmedia Kft. ügyvezető igazgatója volt a Media1 podcast vendége. A beszélgetés már meghallgatható.

A közmédium igazgatója szerint a független újságírás folyamatának kriminalizálása zajlik az országban.

Szlovéniában terjeszkedik a Mészáros Lőrinc-közeli, a Rádió 1 központjában működő Média Moment Kft. és a Radio Factory Kft., mely adásvételi szerződést írt alá az egyik vezető rádió, a Radio City 100 százalékának megvásárlásáról.

Az Atmedia és a GfK Hungária közös kutatása szerint minden médiatípushoz tartozik egy olyan főbevásárlói csoport, amely számára az kiemelten fontos, és még a legkisebb csoport is szignifikáns, együttvéve több 100 milliárdos költést hajt végre évente gyorsan fogyó fogyasztási termékekből. A kutatásból kiderült, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek ezek a csoportok, illetve mely csoportok ragaszkodnak leginkább adott médiatípusokhoz.

A Whitereport adatbázis alapján a magyar média helyzetéről és jövőjére vonatkozó trendekről beszélgettünk a Media1 Podcastban szakértő vendégünkkel.