
Eredményt hirdetett az MTVA a reklám- és a gáztendereken
Eldőlt, hogy mely cég felel majd a következő években a közmédiumok reklámidejének értékesítésért, és az is, hogy ki szállítja a gázt az állami médiavállalatnak és mennyiért.

Eldőlt, hogy mely cég felel majd a következő években a közmédiumok reklámidejének értékesítésért, és az is, hogy ki szállítja a gázt az állami médiavállalatnak és mennyiért.

A második évadban két különkiadás is várja majd a nézőket.

Márki-Zay Péter, Gyurcsány Ferenc, szankciók – főleg ezekről esik szó a tanártüntetés helyett a kormánybarát sajtóban, a demonstrációról azonban alig. Kivétel azért akad.

Néhány mondatban reagált Mihalik Enikő, a lejáratott Korányi Dávid felesége a kormánypárti sajtó által kreált történetre.

A 12 részes, a héten induló sorozatban különböző mesterségeket tárnak a nézők elé.

A jövőben a Petőfi Media Group nevű cég gyártja a Petőfi egyes tartalmait.

Kiderült az is, hogy volt olyan hónap, amikor az M1 képernyőse bruttó bére meghaladta a 4 millió forintot.

Bognár György, az MTK szakmai igazgatója bő egy év kihagyás után lesz újra látható az állami sportcsatorna képernyőjén.

MTI-s cenzúra miatt fordult a bírósághoz a legnagyobb hazai újságírói szervezet.

A Duna TV a hétfő estéket ezentúl a bűnügyi tartalmaknak szenteli.