
Drasztikusan lecsökkent a Netflix növekedése
A streamingszolgáltató friss beszámolója alapján jelentősen csökkent 2021 első negyedévében az új előfizetőinek száma, és ezzel véget érni látszik a koronavírus-járvány miatti tavalyi rekordnövekedése.
A streamingszolgáltató friss beszámolója alapján jelentősen csökkent 2021 első negyedévében az új előfizetőinek száma, és ezzel véget érni látszik a koronavírus-járvány miatti tavalyi rekordnövekedése.
Az ismert toxikológus-főorvossal készült interjú első része nagy port kavart minisztériumi berkekben.
„Az ország milliók sorsáról döntő vezetői” mellett a rádiós ima- és hálanapon az egészségügyi dolgozókra és azokra is gondolnak, akik úgy döntöttek, „lebeszélik az embereket az oltásokról”. A vasárnapi imanapon a KDNP frakcióvezető-helyettesével készített interjút is sugároznak.
A Helyi Rádiók Országos Egyesülete beadványára adandó válasszal, a Sláger FM és a Retro Rádió kedvezőtlen pénzügyi helyzete miatti, a díjfizetésük eltörlésére irányuló kérelmekkel, valamint a Halom TV és a 101,7 Pécs FM jogsértésével is foglalkozott a Médiatanács e heti ülésén, amellett, hogy kizárta az ELTE-s EPER Rádiót az eddig használt egyetlen frekvenciájára vonatkozó frekvenciapályázatból.
240 milliárd forint a Magyar Reklámszövetség által mért 2020-as reklámtorta, ami 2,8 százalékkal kevesebb a korábbi, világjárvány előtti normál évhez képest. A tavalyi évi MRSZ Kommunikációs torta 401,9 milliárd forint lett, ami 15,8 százalékkal kisebb a 2019-es mérethez viszonyítva. A digitális média bizonyult a leginkább ütésállónak, a mozi és a rádiós piac kapta a legnagyobb ütést. Az MRSZ kormányzati lépéseket szorgalmaz. Íme a részletek és az iparági szakszövetségek kommentárjai.
A Media1 hétfői podcast- és rádióműsorának vendége volt Vass Virág író-újságíró, a Nők Lapja idén kinevezett főszerkesztője.
A Forbes internetes oldala fényképeket közölt az Uzsoki utcai kórház koronavírus részlegéről, és a képek mellett az osztályon dolgozó egyik gyógytornásszal interjút is készítettek.
A már befizetett díjakat a tegnap életbe lépett kormányrendelet alapján az NMHH visszafizeti a médiaszolgáltatók számára.
Pintér Bencével, az Ugytudjuk szerkesztőjével a Media1 műsorában részletesen is átbeszéltük annak a 28 szerkesztőség által aláírt nyílt levél elindításának körülményeit, amellyel az érintett médiumok a világjárvánnyal összefüggő tájékoztatás helyzetén akartak javítani, és amelyet a kormány pillanatokon belül elutasított. Az ügy tanulságai és ami mögötte van.
Egy év után már a koronavírus harmadik hullámát éljük meg. Ezen idő alatt a televíziós reklámpiac először csökkent, majd látványosan nőtt, hogy 2021 elején visszatérjen egy olyan szintre, amit korábban úgy hívtunk: „normális”. A Nielsen Közönségmérés elemzése.