
Az Origo újabb pereket bukott
Ezúttal egy ellenzéki polgármester és egy országgyűlési képviselő nyert pert a kesmás oldal ellen, melyet helyreigazításra köteleztek.

Ezúttal egy ellenzéki polgármester és egy országgyűlési képviselő nyert pert a kesmás oldal ellen, melyet helyreigazításra köteleztek.

A bíróság szerint a két kormánypárti oldal valótlanságot írt, amikor azt állította, hogy a DK-s politikust zaklatott egy nőt.

A bíróság most született másodfokú, jogerős ítélete szerint is valótlanságokkal rágalmazták meg az azóta Budapest 11. kerületének megválasztott DK-s polgármesterjelöltet a választási kampányban.

A hírcsatorna valótlanságokat állított a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéről, emiatt indult sajtóper, amit jogerősen is megnyert a Mazsihisz, mely a történtek miatt büntetőjogi eljárást is kezdeményezett a Sajtóklub című műsor egyes szereplőivel szemben.

Huth Gergely stábja úgy próbálta lejáratni a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy feleségéről, Márki-Zayné Vincze Felíciáról azt terjesztette a kormányközeli médium, hogy engedély és képesítés nélkül vezetett le otthonszüléseket. Az ítélet értelmében ez egyáltalán nem volt igaz.

Még tavaly nyáron a kormányközeli lap az őszi önkormányzati választásokhoz közeledve azt állította cikkében, hogy az ellenzéki párt elnökségi tagja molesztált valakit.

A pert az MTVA indította a Hírklikk ellen a Bródy János letiltásáról szóló cikk kapcsán.

A Ripost után a PestiSrácokról is azt állapította meg a bíróság, hogy valótlanul vádolta zaklatással Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselőt.

A KESMA portálja a másodfokú bírósági ítélet szerint is alaptalanul vádolta meg szexuális zaklatással László Imre orvost, a DK polgármesterjelöltjét a 2019-es önkormányzati választások során.

A Jobbikról közölt valótlan tartalmú cikke miatt a kormánypárti lapnak helyreigazítást kell közölnie és a perköltséget is meg kell fizetnie, legalábbis így döntött elsőfokon a bíróság.