Helyreigazításra kötelezte a PestiSrácok című portált a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció képviselőjének ügyében – közölte a DK ma, kedden.
A DK emlékeztetett: ez a kiadvány közölte Palányi Nóra parlamenti asszisztens videóját, amelyben zaklatással vádolta Gréczy Zsoltot.
Az ítélet szerint a PestiSrácok valótlanul állította, hogy a DK politikusa egyoldalú üzenetekkel bombázta Palányit, valótlanul állította továbbá, hogy az üzenetek bármiféle szexuális tartalmat hordoztak.
A tanúként meghallgatott Palányi Nóra többször ellentmondásokba keveredett, szavahihetősége a tárgyalás során többször is megkérdőjeleződött. A videóban tett, zaklatásra vonatkozó állításait semmilyen módon nem tudta bizonyítani – írta a DK, amely lakájmédiaként emlegette a PestiSrácokat az ítélet kapcsán.
Gréczy Zsoltot egyébként a tárgyaláson a Czeglédy Ügyvédi Iroda képviselte.
Gréczyt a Ripost is zaklatással vádolta meg egy másik személlyel összefüggésben. A Ripost január végén ugyancsak elvesztette első fokon az ellene indított sajtópert.
További médiahírek találhatók a Media1.hu portálon, ahol ma számoltunk be egy másik DK-s politikus, László Imre ugyancsak megnyert sajtóperéről is, amit az Origo ellen indított.