elbocsátás

noizz

Elbocsátások a Noizz.hu-nál

Egyszerre három fő kényszerül távozni a Ringier Axel Springer Magyarország nemrég főszerkesztő-cserén is átesett, fiatalokat megszólító internetes oldalától. A távozás a stáb harmadát, más számítás szerint felét érinti. A médiavállalat a Media1 érdeklődésére azt mondta, elkötelezett a termék mellett, folytatja a fejlesztéseket is.

Rádió 88, Szeged

Bejelentették: Elnémul a szegedi Rádió 88, harminc munkatárs állását veszti

A Media1 információi szerint ma rendkívüli stábértekezleten jelentették be Szeged legnagyobb hallgatottságú és legrégebbi múltú helyi rádiójánál a döntést. A Rádió 88 augusztus végén befejezi működését, a Médiatanács ugyanis válaszra sem méltatta a lejáró jogosultságú rádió hosszabbítást kérő beadványát, ezzel egyébként súlyos jogsértést elkötve.

Ivan Golunov oknyomozó újságíró. Fotó: Facebook

Újabb rendőröket rúgtak ki a hamis vád alapján letartóztatott orosz oknyomozó ügyében

A kábítószerrel való üzérkedéssel hamisan megvádolt Ivan Golunov tényfeltáró újságíró júniusi letartóztatása ügyében a héten újabb négy moszkvai rendőrt bocsátottak el. Korábban már több más embernek is távoznia kellett a sajtószabadság tekintetében az aggasztó helyzetű országok közé tartozó Oroszország nyomozószerveitől.

Szujó Zoltán a Fix.tv vendégeként

Szujó Zoltán felmondott, vagy kirúgta az MTVA

Az MTVA közölte, az M4 Sport sportkommentátorával szerződésszegésre hivatkozva szerződést bont. Szujó Zoltán viszont úgy emlékszik, ő mondott fel, mivel a köztévé nem biztosította a Spanyol Nagydíj közvetítéséhez a megfelelő körülményeket.

hírtv, hír televízió, hír tv, székház

A HírTV kirúgott 3 embert a mikrofongate után

A Hír Televízió állítólag biztonsági kamerákkal próbálta kideríteni, ki adhatta át a mikrofonkockát tartalmazó fotót a Media1-nek. Végül 3, általunk eddig nem is ismert embert bizalomvesztésre hivatkozva kirúgtak. A HírTV vezérhelyettese azt mondta a Media1-nek: belső ügyről nem nyilatkozhat.

Jaksity Kata, az ATV Híradó műsorvezetőivel

Elbocsátották Jaksity Katát az ATV Híradójától

Jaksity Kata kirúgását takarékossági intézkedéssel magyarázza a néhány hete még új tévécsatornát is indító ATV. Németh S. Szilárd vezérigazgató a Media1 érdeklődésére azt mondta, nincs baj, stabil lábakon állnak, de tartaniuk kell az idei évi költségszinteket. Jaksity azt mondja, még nem tudja, hogyan tovább.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások