noizz

Elbocsátások a Noizz.hu-nál

Egyszerre három fő kényszerül távozni a Ringier Axel Springer Magyarország nemrég főszerkesztő-cserén is átesett, fiatalokat megszólító internetes oldalától. A távozás a stáb harmadát, más számítás szerint felét érinti. A médiavállalat a Media1 érdeklődésére azt mondta, elkötelezett a termék mellett, folytatja a fejlesztéseket is.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Elbocsátások voltak a napokban a Ringier Axel Springer Magyarország (RAS Magyarország) két évvel ezelőtt elindított, fiatalokat célzó oldalánál, a Noizz.hu-nál – értesült a Media1. Portálunk úgy tudja (és ezt a kiadó is megerősítette érdeklődésünkre), egyszerre három főtől is megvált a RAS májusban már főszerkesztőt is váltó oldala.

Ez az összesen 9 főből (és egy gyakornokból) álló szerkesztőség eddigi létszámának legalább egyharmadát jelenti, de más számítás szerint az arány ennél jelentősebb, ugyanis az impresszumban ugyan 9 fő szerepel, de közöttük van egy huzamosabb ideig távollévő munkatárs, és olyan is, aki ugyancsak távozni készül, illetve szerepel külsős szerző is. Épp ezért ténylegesen a fél szerkesztőség távozik most.

A távozni kényszerülők 2017-től, az oldal elindítása óta szerkesztőként dolgoztak a Noizznál. Úgy tudjuk, Koszorú Csabáról, Szabó Annáról és Bíró Eszterről van szó, és bár nevük most még szerepel a Noizz impresszumában, ténylegesen már nem tartanak igényt a munkájukra. Úgy tudjuk, átszervezéssel magyarázták az érintetteknek a döntést.

Informátoraink azt is mondták, hogy az elbocsátással járó átszervezés oka az lehet, hogy a kiadó nincs megelégedve a Noizz üzleti teljesítményével, a márka ugyanis állításuk szerint veszteséges, ezért pedig takarékossági intézkedéseket léptettek életbe.

A Media1 megkereste a Ringier Axel Springer Magyarországot, hogy megérdeklődje, mi az oka elbocsátásoknak, illetve hogy ha igaz, hogy ezek azonnali hatállyal történtek, ahogy azt informátoraink állítják, akkor mi az azonnaliság oka. Rákérdeztünk arra is, hogy igaz-e, hogy átszervezés kezdődik, illetve költségtakarékossági intézkedésként visszafogják a fejlesztésekre szánt összegeket is.

RAS: egy új, az oldal tartalomstratégiai céljait jobban szolgáló szerkesztőségi struktúrát hozunk létre

A médiavállalat sajtókapcsolati munkatársától csütörtök késődélután kapott válasz annak felidézésével kezdődik, hogy a nyár elején a kiadó már beszámolt róla (és írt róla a Media 1 is), a Noizz.hu online magazin idén több lépésben megújul. A megújulási folyamat a tavaszi arculatváltással kezdődött, nyár folyamán pedig frissült és fókuszáltabb lett az oldal tartalmi koncepciója is. Az elmúlt hetekben felállt egy olyan szerkesztőségi struktúra, amely „jobban segíti az oldal tartalomstratégiai céljainak megvalósulását”. A válasz szerint ennek eredményeként a kiadó valóban megszüntetett három szerkesztői pozíciót a Noizz.hu-nál.

A közlemény kitér rá: a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. és a távozó munkatársak között fennálló munkaviszony közös megegyezéssel szűnt meg, a megállapodás részeként a RAS Magyarország Kft. nagyvonalú távozási csomagot biztosított.

Nem állnak le a fejlesztésekkel

A RAS Magyarország aláhúzta azt is, hogy továbbra is elkötelezett a Noizz.hu iránt. A kiadó szerint elkötelezettségét jól példázza, hogy június 1-jén új főszerkesztőt nevezett ki az online magazin élére, a korábbi főszerkesztőt pedig termékfejlesztési stratégiai feladatokkal bízta meg.

A jövőbeni fejlesztési tervek fedezetét nemcsak a hazai piacon erős kiadói, valamint a nemzetközi tulajdonosi háttér garantálja, hanem az is, hogy a Noizz.hu barter nélküli hirdetési bevételei 2019 első félévében 72 százalékkal növekedtek – áll a Ringier Axel Springer Magyarország a Media1-hez eljuttatott válaszában.

A Ringier Axel Springer Magyarország körül több más változás is lesz ezekben a hetekben: hamarosan munkába áll az új ügyvezető, Kovács Tibor, aki a 30 év után nyugdíjba vonuló dr. Bayer Józsefet váltja a poszton, de nyugdíjba vonul dr. Király Mária operatív igazgató is. Épp a minap számoltunk be arról is, hogy jól halad az Axel Springer csoport tulajdonosváltása és a tőzsdéről való távozása.

Frissítés 08.09 17:00

A Ringier Axel Springer eltávolíttatná cikkünkből a munkatársak nevét

Cikkünk megjelenése után jelen sorok szerzője e-mailt kapott dr. Ober Gergelytől, a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. jogi igazgatójától, melyben arra szólítja fel szerkesztőségünket, hogy haladéktalanul távolítsuk el a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. (a Noizz.hu oldal tulajdonosának) a cikkünkben megnevezett (távozó) munkatársainak neveit.

A nevek megemlítése a jogi igazgató állítása szerint úgymond „személyiségi jogsértést valósít meg”, de arra nem tér ki, konkrétan miért. Tekintettel arra, hogy a Noizz.hu szerkesztőségének tagjainak neve az újság impresszumában nyilvánosan is fellelhető adat, sőt az érintettek a cikkeiket is ellátták névaláírással (lásd például itt), emellett  a munkatársak kiléte, a távozások ténye többek által is ismert, általunk több forrásból ellenőrzött szakmai információ, ráadásul cikkünk nem az érintett személyek magánéletével, hanem a szerkesztőségben történt szakmai változtatásokkal, a szerkesztőség átalakításával foglalkozik, így a nevek említésétől nem áll módunkban eltekinteni, a változtatásokra vonatkozó információk közlését jogszerűnek és indokoltnak tartjuk.

A nevek eltávolítására irányuló levelet a médiaszakmai fejleményeket figyelő oldalunk akadályozásaként értékeljük. Teljes képtelenségnek tartjuk, hogy ne adhatnánk hírt egy közérdeklődésre számot tartó, a szerkesztőség jövőjét meghatározó fejleményről, ráadásul úgy, hogy az érintettekre nézve hátrányos kijelentést cikkünk egyébként nem tartalmazott.

A RAS nevében a jogi igazgató kérte továbbá megemlíteni, hogy nem a RAS kérésére említettük meg az érintett munkavállalók nevét. Ennek a kérésnek eleget teszünk, bár cikkünkben nem állítottuk, hogy a távozók nevének forrása a vállalat hivatalos közlése lenne (úgy fogalmaztunk: „Úgy tudjuk”).

További, online médiával kapcsolatos hírek olvashatók a Media1 online rovatában.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

Sere Péter, a Zemplén TV ügyvezetője

A Médiatanács 12 évet adott a Zemplén TV-nek

A Médiatanács eddig mindig évente hosszabbította meg a Zemplén Televízió médiaszolgáltatási jogosultságát, de most egy „történelmi szerződéskötésnek köszönhetően” 2032-ig tovább üzemelhet a tévé.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!