budapest 92.9 mhz

Klubrádió

Hiába nyerte meg a Médiatanács jogerősen a Klubrádió-pert, egyelőre várni kell az új 92,9-es pályázatra

Bár csütörtökön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának győzelmével jogerősen lezárult a Kúrián a Klubrádió és az NMHH Médiatanácsa közötti azon per, amelyet a rádiós cég azért indított, mert jogszerűtlennek tartja a médiaszolgáltatási jogosultságának lejáratával kapcsolatos határozatot, egyelőre nem tudja megkezdeni a hatóság az egykoron a Klubrádió által használt, Budapest FM 92,9 MHz frekvencia végleges hasznosításával kapcsolatos pályáztatást. Ennek oka pedig épp az, hogy a Klubrádió egy másik Médiatanáccsal kapcsolatos vitát is a Kúriára vitt, és arról még nincs döntés.

Az ATV rendkívüli logója a koronavírus járvány miatt

Az ATV vezérigazgatója bejelentésekkel érkezett a Media Digital Hungary Cabrio konferenciára

Új műsort kap Jakupcsek Gabriella, és napokon belül teljesen megújul az ATV hírportálja. Németh S. Szilárd vezérigazgató szólt a Spirit FM jövőjéről és a Budapest FM 92,9 MHz frekvencia körüli feszültségekről is, valamint elmondta azt is, miért szervezték át a műsorvezetői gárdát az ATV-n, és azt, hogy miért nem Rónai Egon, hanem Gundel Takács Gábor vezeti majd a Géniusz című vetélkedőt. Szavaiból kiderült az is, hogy elmaradt a felmondási hullám a cégcsoportnál.

Klubrádió

Reagált a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárás hírére a Nemzetközi Sajtóintézet

Scott Griffen, az International Press Institute igazgatóhelyettese egyfelől elégedetten kommentálta, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított szerdán a Klubrádió FM-adásának lekapcsolása miatt hazánk ellen, másrészt viszont csalódottságának is hangot adott, mert szerinet az uniós testületnek előbb meg kellett volna ezt tennie.

Fővárosi Törvényszék

Visszautasítja a Klubrádió elnökének szavait az Országos Bírósági Hivatal

Arató András, a Klubrádió Zrt. többségi tulajdonosa és igazgatósági elnöke megkérdőjelezte a Fővárosi Törvényszék függetlenségét azután, hogy a médiaszolgáltató másodjára is pert vesztett a bíróságon, ezúttal azért, mert hibák voltak a vállalat a 92,9 MHz frekvencia hasznosítására vonatkozó pályázati ajánlatában, és mert a rádiót működtető cég több éve nem működik törvényesen. Erre reagált az OBH.

Ónody-Molnár Dóra, a Jelen munkatársa, a Spirit FM műsorvezetője

Kiállnak az újságíró mellett, akit megpróbált kirúgatni a Klubrádió tulajdonosa

Dévényi István és Homonnay Gergely is kiáll Ónody-Molnár Dóra mellett, akit megpróbált kirúgattatni a Jelen című hetilaptól Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa. Eközben egyre több ismert politikus száll szembe az ATV ellen meghirdetett bojkottal. Schiffer András a Klubrádió elnökét kezdte el bírálni. Majtényi László, az ORTT volt elnöke közölte, nem hirdet bojkottot. Stumpf András, a Válasz Online munkatársa arról írt, nem ért egyet a bojkottal.

A Klubrádió stúdiója

Megszólalt a Klubrádió ügyében hozott ítélet kapcsán a médiahatóság

A Klubrádió számára kedvezőtlen csütörtöki bírósági ítéletből kiemelték, hogy sértette volna a verseny tisztaságát, ha a Klubrádió új műsortervet nyújthatott volna be a pályázati ajánlatában szereplő ellentmondások kapcsán, emellett alapvető jelentőségűnek nevezték, hogy csak olyan vállalkozás kaphasson frekvenciát, melynek működési háttere a pályázat benyújtásakor összhangban van a törvényekkel.

Arató András, a Klubrádió elnöke az Újpest TV Korrekt című műsorában

168 Óra: Megpróbálta kirúgatni főállásából Arató András, a Klubrádió tulajdonosa a Jelen egyik újságíróját

A 168 Óra több forrásának egybehangzó állítása szerint ki akarta rúgatni a Jelen című kormánykritikus hetilapnál betöltött főállásából Ónody-Molnár Dóra újságírót Arató András, a Klubrádió többségi tulajdonosa, aki ennek érdekében fel is hívta Lakner Zoltán főszerkesztőt. A hívás tényét Arató is elismerte, amit azzal magyarázott, hogy véleménye szerint az újságíró összeférhetetlenségi állapotba került amiatt, hogy heti egy alkalommal ő vezeti a Beszóló című interaktív műsort a Spirit FM-en. A Jelen főszerkesztője nem engedett Arató beavatkozási kísérletének.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások