
Hadas Kriszta egy évre csatlakozik a Heti Napló csapatához
Hadas Kriszta fogja helyettesíteni Török Rékát az ATV heti magazinműsorában.

Hadas Kriszta fogja helyettesíteni Török Rékát az ATV heti magazinműsorában.

Felháborodott közleménnyel reagált a Klubrádió arra, hogy a február óta üresen álló, jelenleg is pereskedés tárgyát képező egykori frekvenciájára, a Budapest FM 92,9 MHz-re ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultságot kap a Spirit FM. A Spirit FM szerint azonban ha nem kérnek ideiglenes jogosultságot, egyetlen jelentősebb budapesti rádiós frekvencián sem szólalhatna meg ellenzéki hang a választások előtt.

A Médiatanács arról is határozott, hogy a Rádió 1 üzemeltetője, a tavaly óta Mészáros Lőrinc-közeli tulajdonban lévő Radio Plus Kft. megkapja a Music FM egykori frekvenciáját.

Az idén 120 éves filmgyártás évfordulója alkalmából a „120 év!” című programsorozat keretein belül híres magyar filmalkotásokat sugároz minden szombaton az ATV Spirit.

A lapot azért perelte be az ATV tulajdonosa és a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, valamint a lelkész lánya, Kauzál Alexandra, a Hit Rádió műsorvezetője, mert úgy vélték, a lap jogszerűtlenül közölte közös fotójukat.

Németh S. Szilárd azt mondta, hogy a tévézés utáni életére készül vele.

A Magyar Hang című hetilap Flaszter nevű YouTube-műsorában a lap újságírói, köztük Gulyás Balázs felháborodottan beszéltek arról, hogy írásba adta nekik az ATV, hogy nem mehet a csatornához vendégnek Gulyás Balázs. A Media1 rákérdezett az ügyre az ATV-nél és Gulyásnál.

Bár a Media1 hivatalos forrásból is megerősített friss értesülése szerint a budapesti FM 92,9 MHz-re vonatkozó médiatanácsi pályázat három résztvevője közül az egyik, az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM úgy döntött, visszavonja pályázatát és a kizárása miatti jogorvoslatát, ettől még ugyanabban a nagyon bizonytalan helyzetben marad a Klubrádió, mint amilyenben eddig is volt. Hiszen a harmadik pályázó, a kormányközeli LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. korábban szintén jogorvoslattal élt a Médiatanács döntése ellen, amiért őt is kizárta a testület pályázatból. A pályázati eljárás ezután is tovább szünetel, miközben a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága február 14-én lejár.

A rádió kétnyelvű közleményében azt írja, az utolsó reménye az, ha február 9-én neki kedvező bírósági ítélet születik, vagy ha február 14-ig a kormánypárt döntéshozói meggondolják magukat a rádió elnémíttatása kapcsán. A Klubrádió elkeseredett, illetve felháborodott hangvételű közleményében „ellenzékinek látszóként” emlegeti az ATV Csoportot, a Médiatanácsot pedig képmutatónak nevezi.

Justin Timberlake és Lady Gaga mellett több sztár is fellép az Egyesült Államok elnökének beiktatási ceremóniáján.