ATV

TV2

15 millió forintra megbírságolta a TV2-t a Médiatanács

Az NMHH Médiatanácsa e heti ülésén több jogsértés miatt is szankcionálta a kormányközeli kereskedelmi tévét és annak vezetőjét, ezenkívül eljárást indított a Metropol kiadója, a Mediaworks, valamint az ATV Zrt. és a M1 és az M5 csatornát működtető, állami Duna Médiaszolgáltató ellen.

A Budapest Büszkeség / Budapest Pride 2025 az aHang felvételén

ATV-blamázs: a beígért Pride felvonulás helyett turisztikai műsort adott – a nézők dühösek, a csatorna önellentmondásba került

Az ATV napokkal korábban beharangozta, hogy az ATV Extra és a televízió YouTube-csatornája szombaton 15 órától Budapest Büszkeség címmel élőben közvetíti a Budapest Pride felvonulást – ehelyett csak órákkal később, a látványos vonulás után, az eseményt záró beszédek idején, nagyjából 18 órakor kapcsolt a helyszínre. Addig turisztikai és irodalmi műsort és csatornapromókat sugárzott. A nézők felháborodtak a megtévesztésük miatt, és amikor lapunk rákérdezett az esetre, a csatorna ellentmondásos magyarázatokkal állt elő. Az ügy még legismertebb műsorvezetőjüket, Rónai Egont is kellemetlen helyzetbe hozta, aki az egyik csalódott nézőnek valótlanul azt állította, hogy az eseményt végig közvetítették – holott ez nem volt igaz. (Cikkünket egy plusz információval bővítettük megjelenés után arról, hogy a Hit Gyülekezete több aktivistája tiltakozott a Pride helyszínén.)

Az ATV Egyenes beszéd különkiadásában az egészségügy helyzetéről vitatkozott Takács Péter egészségügyi államtitkár és a Tisza Párt EP-képviselője, Kulja András

Szöllősi Györgyi a valós dupláját kommunikálta a Takács–Kulja vita nézettségének – az ATV vállalta a felelősséget

Hétfő este az Egyenes beszéd különkiadásában, Rónai Egon vezetésével Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője vitázott a magyar egészségügy helyzetéről. Bár az ATV műsora tényleg, kiemelkedő tévés nézettséget hozott, most kiderült, közel sem akkorát, mint amekkoráról másnap Szöllősi Györgyi, a műsor főszerkesztője írt a Facebookon. A csatorna magára vállalta a felelősséget, bocsánatot kért, a posztot pedig gyorsan eltávolították.

Marsi Anikó, Gönczi Gábor, a Tények műsorvezetői és a Tényeket felügyelő Kökény-Szalai Vivien, a Tv2 hírigazgatója

Ismét többmilliós bírságokat kapott a TV2 a Médiatanácstól

Több jogsértést is elkövetett a TV2 a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint, a héten ezért összesen újabb 5,5 millió forintnyi bírságokat szabott ki a testület a tévétársaságra. Ezenkívül szankcionálta a Médiatanács az ATV-t, a Friss FM-et és a Roxy Rádió üzemeltetőjét is.

sajtó, média, újságírás, interjú, sajtótájékoztató

Budapesten lesz az EFJ közgyűlése: Karácsony Gergely is felszólal és hazánkba látogat az EBESZ médiaszabadság képviselője

Június elején Budapesten tartja tisztújító közgyűlését az Európai Újságíró Szövetség (European Federation of Journalists / EFJ), ahol 38 európai ország több mint 130 újságírója és szakszervezeti képviselője vesz részt. A felszólalók között van Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, és a rendezvényre hazánkba látogat Jan Braathu, az EBESZ médiaszabadság képviselője is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások